Kifogytam a szavakból...

Tegnap este 10 óra körül kifogytam a szavakból. Előszörre úgy tűnt, még ott tolonganak a nyelvemen, a torkomban,  a fejemben és a szívemben, de egycsapásra tovatűntek... egyelőre nem is jönnek vissza. 

7 évvel ezelőtt, amikor véget ért a pszichodráma csoport, amelybe jártam, a csoport 90 százalékának heves felháborodása ellenére úgy döntöttem, nem folytatom tovább a csoporttal a következő szintet. Elmegyek élni, tapasztalni. Nem tudok jó drámavezető lenni, ha számtalan dologról csak elképzeléseim vannak. Akkor még nem voltam házas, nem volt gyerekem, nem hoztam kemény döntéseket, nem csalódtam eleget, nem értékeltem ennyire a barátokat. Élni kellett még, megélni, átélni.

Most is erre van szükségem. 

Ez a blog és az elmúlt kilenc hónap, amit itt töltöttem, kiérlelt egy újfajta igényt az életre, kihordtam a változást. 

Majd 50 bejegyzés, majd 1500 látogatás, éppen nem kerek, mint ahogy az élet sem az...

Köszönöm mindenkinek, aki olvasta. Még itt lesz egy darabig a blog, de én Elmegyek Világgá. 

Szeretni, kötődni, olvasni, írni, játszani, piacolni:), fellobbanni és elhamvadni, újjászületni.  De a bögréim és a könyveim magammal viszem:). Még találkozunk...

A Halak kettőssége és az inspiráló harmadik

Évtizedek óta beszélek magamban. Belül, fejben. A legtöbb esetben konkrét személy vetül a válaszoló pozíciójába, de hang persze egy szó sem hallatszik. (Az már tényleg pszichiátriai eset lenne:-), ez itt inkább határeset:-))  Megjelenítek magamban egy másik embert, szerelmet, férfit, barátnőt, anyámat, apámat és fejben lemeccsezzük életem fontos kérdéseit. Az inspirációimat belülről szereztem eddig. Ez most változik. 

Csuda érdekesen alakul az év vége. A 12. jegyben születtem, a nap utolsó órájában. A végén. De immár 33 év telt el velem úgy, hogy eddig nem sejtettem a végességben rejlő lehetőségeket. 

Kevesen tudják rólam, hogy rendszeresen használom a Ji Kinget. Évekkel ezelőtt kezdődött ez a kapcsolat, és még soha nem hagyott cserben. Most itt, az év végén olyasmit üzen, amit eddig sohasem. Spontaneitást, feloldódást, lehetőségeket egy "harmadik" féllel kapcsolatban. Valami énazonosat, mást, teljeset. Ijesztő, felkavaró, szédítő távlatát a lehetőségeknek.

Életem szellemileg, nőileg, lelkileg leginspirálóbb időszakát élem. Ezúton köszönöm Zeusznak, a Bikakirályfinak, a Bátornak, a Nagylelkű Ajándékozónak, a Woody-rajongónak, a Vaginamonológok Ismerőjének, az Éjjeli Sofőrnek, Thomasnak Kundera tollából, az Írónak, az Olvasónak, a Paráznának, a Látszaterősnek, hogy megszületett és az életem része lett. 

Belül már semmi sem lesz ugyanaz...

(Ha valaki ezt most nem értette, úgy ne ijedjen meg, én sem értem, csak érzem. És tudtommal lelki megtermékenyülés és megnövekedés miatt még senkit sem utaltak kórházba:-).)

Magány - szublimáció avagy a lét könnyű elviselhetetlensége

A pszichoanalitikusok szerint a legfejlettebb énvédő/elhárító mechanizmus a szublimáció. Ilyenkor a személyiségben hordozott feszültség, érzések, gondolatok valamilyen, igen gyakran művészi produktumban öltenek testet, s válnak ezáltal elfogadhatóvá a személy számára. 

Elgondolkodtam, miért is írok ide időről-időre. Indokaim sokrétűek. 

Van köztük közösségi, úgymint:

- hírt adni magamról azoknak a barátoknak, ismerősöknek, akikkel más formában nem lépek gyakran kapcsolatba

- népszerűsíteni az ócskapiacozást, a használt holmikat, amelyeknek története van

- könyveket ajánlani olvasásra. 

Van köztük igen személyes is. Oldom, formálom, szublimálom vele a magányosságot. A magányt, aki egy olyan osztálytárs, aki nélkül nem teljes a létszám, de senkit nem érdekel, mi volt vele a két találkozó közötti időben. Egy vissza - vissza térő barát, akinek valójában csak azért örülök, mert az arca ismerős.

Persze az EGO világában nem vagyok magányos, van fiam, anyám, barátaim, rokonaim, ismerőseim, kedves és jó emberek, akikhez tartozni, kötődni kell és lehet. De néha úgy érzem magam, mint az a hattyú, aki itt a gyopárosi tóban él, és elveszítette a párját. Így is megvolt, szép volt, csak nem volt teljes a kép. Persze ő - hattyútól tudtommal idegen módon - mostanra újra párt talált.

Szóval ez most olyan nem mondom el senkinek, hanem kilövöm ide a virtuális űrbe dolog. 

A tegnap esti film utórezgése ez a mai poszt, 166 perc az életemből, amely nem hagy nyugodni. Ezt tette A lét elviselhetetlen könnyűségének filmadaptációja. Aki a boldog tudatlanságot választja inkább az életében, az meg ne nézze! Az én pszichém kétszer tiltakozott közben óvón és alattomosan (lecsukódó szem, egyenletessé váló légzés...), de kitartottam és most itt tartok. Na, erre varrjatok gombot!

Anna Gavalda: Vigaszág - ő szenved, én szenvedek, mi szenvedünk, szenvedj Te is velünk!

Ezzel a könyvvel kapcsolatban volt egy freudi félreolvasásom. 

Én bizony vigasságnak olvastam elsőre is, amikor kikölcsönöztem a könyvtárból, akkor is, sőt még vagy 50 oldalig, miközben olvastam. 

Csak hát a cím nem passzolt a tartalomhoz. Mert a könyv feléig vigasság nincs benne, még egy felcsilingelő kacajocska erejéig sem. 

A főhősünk, Charles Balanda szenved. Iszonyúúúan. Nincs a helyén a világban, gőze sincs hol lenne az a hely, ami az övé és olyan lendülettel csapja be önmagát, hogy már szépen lassan utálni kezdtem, sőt dühített. Szenvedtem vele én is. Már-már feladtam az olvasását, de megnéztem a molyon, és ott is panaszkodtak az első felére. Így tőlem szokatlan módon kitartottam és nem bántam meg.

Charles megrázza magát, élni kezd, feladja az öncsalást, szerelmes lesz lüktetőn, sajgón, szenvedélyesen és megleli a helyét. Végülis még csak 47 éves.

Korábban írtam már az önbecsapásról. Talán ezért érintett érzékenyen. Mert a könyv jó. 

Ezután is olvasok majd Gavaldát. De a címeknek többször is neki fogok futni. Biztos, ami biztos.

Értékelés: jeles (5)

Megjelenés:Magvető Kiadó, 2009

Beszerzés:Justh Zsigmond Városi Könyvtár

Balogh, Bíró, Kocsis - három férfilélek nagyító alatt

Akármennyire igyekszem elkerülni, a szépirodalom megtalál. Elkap, nemereszt, inspirál.

Kaptam egy apró novellás kötetet. Az egyik szerző barátsága jeléül ajánlotta. Olvasásakor eszembe jutott, hogy a férfinak LELKE van. Mert posztfeminizmus ide, Müller Péter oda, néha elfelejtem. Minden bizonnyal leragadtam jónéhány évvel ezelőtt a Cosmo szexrovatának férfiképénél, még abban az időben, amikor a női erő "sötét oldala" ( lásd. Cosmo) megérintett.

Balogh Gyula, Bíró Gyula és Kocsis Csaba novellái olvashatók a falatnyi, pillekönnyű "A hetedik..." című kötetben. Az első novella (Balogh Gyula - Mikrodermabrázió - avagy hogyan fogjunk facér pasit) megrázott és megzötyögtetett az iróniájával. A második (Bíró Gyula - Pecsétfeszegetők) átjárt, végigsajgott és lüktetett, izzott és elhamvasztott. A harmadik (Kocsis Csaba - Kis József madarai) elringatott, andalított és ütött a csattanójával. 

A végén az ember lánya úgy jár, hogy keresi a további oldalakat, várja az újabb novellákat és szomorkodik a hiányon. 

Ahogy forgattam a kötetet eszembe jutott egy másik kötet, amit szintén hárman írtak, és szintén az egyik szerző ajándéka volt. Csak ott a barátság nem játszott, igazából még tartalékjátékos sem volt.  A belső oldalra beírtam magamnak, hogy egy izgalmas, poétikus, erotikus viszony emlékére. 

25 évesen, egy hosszú kapcsolat után, de még egy másik hosszú kapcsolat előtt találkoztam az Író úrral, aki intellektuális petting gyanánt vörösbor és gyertyafény kíséretében Ady verseket olvasott fel. Előtte is, utána is. A későbbiek fényében úgy tűnik, érzelmileg kommunikálni kizárólag Ady szavaival tudott. Csalhatatlan érzékkel választott és búskomor drámaisággal adott elő. Amikor kiürült a borospalack és elhömpölygött a szenvedély, kivert kutya szemekkel megkérdezte, hogy egyébként itt aludhat - e velem. Továbbá két vers között csendesen közölte, hogy belé ne szeressek, mert ő erre nem alkalmas és nem akar megbántani. Én sem akartam megbántani, ezért elmondtam, hogy néhány orgazmusnál versnél több kell ahhoz, hogy belészeressek, szóval legyen nyugodt. Ennyiben maradtunk. 

De néha, ha gyertyafényben olvasok, eszembe jut. A hangja, a keze. A ritmusa.

Szóval hölgyeim, legyenek óvatosak az irodalommal. Belekóstolnak a férfilélekbe és ottmaradnak kielégülve, de vetetlen szívvel.

Nora Roberts Forever

Romana, Júlia és Denise füzeteken kamaszodtam. Nincs ezen mit szépíteni. Legfeljebb annyit, hogy minden kötelező és ajánlott irodalmat is elolvastam a középiskolában és sok minden mást is. De a ponyvaromantika is az én világom. Az árulkodó pillantások, visszafojtott érzékiség, lángoló szenvedély nyelvén ugyanúgy értek, mint az összeesküvés, sötét múltbéli titkok és misztikus, boszorkányos szóvirágok nyelén. 

Az első mondatom felnőttkori következménye, hogy bírom a Nora Roberts regényeket, pontosan az egykaptafás, kiszámítható, női lélekkel manipuláló mivoltuk miatt. Teljesen kikapcsolnak. Sőt, arra vetemedtem, hogy bőszen nézem a filmadaptációkat, sikeres és feledés homályába haló másodélvonalbeli színészekkel. És tetszik.
Idemásoltam pár borítót, amelynek filmadaptációja is van:). Hátha további nőnemű alanyokat fertőzök meg ezzel a nem éppen címlapos rajongással.

Egyébiránt, ha valaki ismer egy ízig-vérig becsületes, kétkezi munkától izmos, de a nagydoktoriján dolgozó, égimeszelő, romantikára fogékony, érzékeny pasast (és valami különleges oknál fogva még nem ment hozzá feleségül:)), akkor lehet ide továbbítani az elérhetőségeket. Mert biztos vannak még Nora Roberts rajongók:)!

Ágytakaró - büszkeség, hagyomány, szeretet

 Elkészült a TAKARÓ.

Sok munka volt vele. Még nyáron kezdtünk hozzá édesanyámmal és pár hete fejeztük be. 

Régóta terveztem, vágyakoztam, ácsingóztam utána, fantáziáltam színről, mintákról, puhaságról. 

Édesanyám, szokásunkhoz híven nem értette, mi a fenét akarok, de mellette legyen szólva, még ha el is borzad bármely ötletemtől, első perctől az ügy mellé áll és ahogy haladunk előre, mindig külön örömet jelent az a pillanat, amikor elkapja őt is a lelkesedés, mert már lassan testet ölt, ami addig csak a fejemben volt. És onnantól kezdve tetszik neki, dicséri, lelkesedik a közös munkáért. Ő kezelte a varrógépet, én válogattam az anyagot, terveztem, szabtam és vasaltam, igazi közös munka volt. Az anyagok sokféle forrásból származtak, volt, amiből jó húsz évvel ezelőtt anyukám ruhát varrt magának, volt benne turkálóból származó száz forintos párnahuzat, minőségi mintás anyag textilüzletből és ilyen olyan régebbi darabok.

Remélem, ha már nem leszünk, sem ő, sem én, valaki megörökli, és örömét leli majd benne.

Lockhart kisasszony kalandjai - Rubin és füst, Árny északon

Az úgy történt, hogy unikornis blogján megtaláltam a filmeket. Kosztümös, rejtélyes, feminista főhős, gondoltam nekem való. Hát még úgy, hogy a férfi főszereplő JJ Field, akinek enyhén elálló füleivel és csibészes mosolyával A klastrom titka Jane Austen adaptációban már találkoztam, és szemet is vetettem rá, hogy Austenhoz méltó szóvirággal éljek.

Végül letöltöttem két részt és bele is kukkantottam az egyikbe, hogy lássam megérte-e, azután pihiszünet.

Legutóbb a gyerekkönyvtárban járva, míg kisfiamnak kerestem (fel)olvasnivalót, kiszúrtam a címeket Philip Pullman neve alatt. Több sem kellett, kikölcsönöztem pénteken az elsőt, elrohantam hétfőn a másodikért, és bőszen várom, hogy visszavigyék a harmadikat.

Az első rész Rubin és füst címmel olvasható. A főszereplője a 16 éves Sally Lockhart, akinek apja halálával számos rejtélyes, megválaszolatlan kérdéssel kell szembenéznie. A rejtélyek megoldása közben fontos szerepet kap egy Frederick Garland nevű fiatal fényképész, egy rubin és az ópium. Nem szeretnék semmilyen élvezettől megfosztani leendő olvasókat, így nem is írok többet. Sally és Frederick nyomozópárosa remekül működik, ez biztos. A mellékszereplők megfelelően kidolgozottak, a történet élvezhető.

A második rész Árny északon címmel, már egy újabb epizód Sally és Frederick életéből hat évvel az első rész után. Újabb rejtélyek, halál, hatalom, misztikum hozzáadásával, szerelemmel fűszerezve.

Alig várom a harmadikat, komolyan. El nem tudom képzelni, még hová bonyolódhat az életük.

Értékelés: jeles (5)

Beszerzés: Justh Zsigmond Városi Könyvtár Gyermekkönyvtár :)

Az ördög színe kék - téboly és gyilkosság Amszterdamban

Az utóbbi években olvasott regényeim közül ez a harmadik, amelyik Hollandiában játszódik.

Ebben a regényben a 17. századi Amszterdam elevenedik meg, cselekménye pedig Rembrandt egyik tanítványa körül bonyolódik, de természetesen maga a mester is érintetté válik. A szerző - ha jól éreztem a stílusán - nem olvasott Dan Összeesküvésparanoiás Brownt, vagy ha olvasott is, nem hagyta, hogy túl nagy hatással legyen rá.

A történet egy gyilkosság-sorozat felgöngyölítését mutatja be, de szerencsére a szerző a megszokott és kényelmes lineáris történetvezetés híve, nem ugrál az időben és nem bonyolít egyszerre tíz mellékszálat, hogy aztán dolgavégezetlen lerántsa a leplet a rejtélyről.  Maga a rejtély, nos, nem túl bonyolult. Szerepet kap benne a kék szín, a téboly, a szenvedély. Ehhez társul még emészthető mennyiségű történelmi tény, elmaradhatatlan szerelmi szál és egy szimpatikus fiatalember, a főhős, akit könnyű megszeretni. Az olvasó azt kapja, amire számít, ízlésesen, jó arányérzékkel, izzadtságszagtól mentesen.

Hogy ne maradjak adós a két korábbi regénnyel, szintén nagyon kedveltem a Leány gyöngy fülbevalóval című Vermeer regényt és egy mai korban játszódó történetet, amelyet A patikárius háza címmel jelentetett meg a Gabo kiadó néhány éve. A háromból számomra kiemelkedik a fülbevalós lány, de a többi is olvastatta magát.

Értékelés: jó (4)

Beszerzés: Bookline

33 mínusz 10 - Karen Marie Moning Tündérkrónikái

Így érzem magam, miközben olvasom. Minimum tíz évvel fiatalabbnak. Furcsa ez, mert a munkám miatt általában 18-24 éves fiatalokkal vagyok körülvéve, és ilyenkor öregnek érzem magam. (Gondolom, most mindenki, aki nálam idősebb jót nevet, vagy bosszankodik, hogy mit kesereg ez itt? Pedig nincs szó kesergésről, csak a közelség felnagyítja a különbségeket.)

Ezektől a könyvektől komolyan mondom, olvasás közben megint a húszas éveim elején éreztem magam.

Egyébként, mintegy védőbeszédként (csak tudnám, miért érzem azt, hogy szükség van rá?) szeretném elmondani a fantasy - ifjúsági - neadjisten vámpíros könyvek olvasása miatti belső magyarázkodó monológomat.

Tehát hivatalosan - magam előtt hivatalosan persze - azért olvasok ilyesmit, mert:

- segíthet közelebb kerülni ahhoz a korosztályhoz, akiket tanítok

- része a mai kultúrának

- fejleszti a "szleng" szókincsemet, pl. megtudtam, mi az a goth, vagy steampunk.

Nem hivatalosan azért olvasom, mert rajongok a mesékért, javíthatatlan álmodozó romantikus vagyok, aki időről-időre visszavonul a fantáziavilágába feltöltődni és  egyszerűen élvezem.

Nem írok tartalmat és egyéb hasznos információt, annyi helyen ott vannak, csak annyit írok, hogy kedveltem ezeket a történeteket és várom a folytatást. 

(Ha már ezt-azt meggyóntam, még elmondhatom, hogy jó 15 éve Anne Rice rajongó vagyok:) és a Mayfair-trilógia Michael Curry-je olyan nekem, mint Nóri barátnőmnek Titus Pullo:). What a man!)

Praktikum a piacon és az egyensúly átmeneti hiánya

Az utóbbi hetekben csupa fotózhatatlan, de annál hasznosabb holmit vettem az ócskapiacon. Például faállványos lenvászon ikeás szennyestartót, vagy ruhaszárító állványt. Szépek is, olcsók is, de nem túl fotogének:). Inkább szemérmesek, különösen használat közben:).

Ráadásul a pénteki piacon a kedvenc árusítóhelyemnél a "reális árat kérek és néha még mosolygok is"-srác helyett a "hangos vagyok, irritáló és pofátlanul szabom az áraimat"-srác volt a vezérhím, ami nem kedvez a hangulatos vásárlásnak. Mert hát ilyenek is vannak. Van még egy "kissé sunyi képem van, de megkopasztani nem foglak"-fickó és egy páros, akik a "hétköznapi fickók vagyunk és az áruink egyszer-egyszer nem hétkönapiak"-típust képviselik.

Egyébként imádom hallgatni, ahogy az árusok éppen értékelik a piacot maguk között, hogy gyenge, döcögős, nincs-az-embereknek-pénze avagy nagy-piac-van-nagyobb-mint-a-múlt-héten stb.

De ez apró, múló kis bosszúság. Az egyensúlyhiányt átmenetileg inkább a következők okozzák: átköltöztünk egy másik lakásban, festettem, csetlettem, botlottam, bejárati ajtózár berakadt, redőny leszakadt, tulaj nem ér rá, gyerek megbetegedett, olaj forrón kiömlött, illetve, ha még egy valamit fel kell cipelnem a negyedikre sikítani kezdek idegállapot is rögzült.

Ezek a dolgok kibillentenek (csak halkan jegyzem meg, hogy a felét sem írtam le:)), de van ami örömmel tölt el a lakással kapcsolatban. Mert van, ami pont úgy néz ki, ahogy elterveztem, és a helyére került több már rég megvásárolt, bespájzolt holmi. Mint itt a képem. A fentiek fényében, már szinte döbbenetes, amikor összejönnek így a dolgok:)!

Még több filtertartó:)!

És szép lassan le is állok vele, mert nincs több:). Komolyan:).  

(Na jó, még tényleg van egy utolsó, de arra már nem maradt energiám.) A két felső ajándékba készült, a szimpla kék pedig magamnak. Festős, kreatívos holmikat tartok benne, a színét pedig imádom. Az én elképzelésem szerint ilyen színűek a spaletták Provence-ban.

Egyébként szégyen-nem szégyen, nálam a legtöbb tevékenység, hobbi, "roham" hullámokban jön, egy időben például orrvérzésig üveget festettem, majd mandalákat, azután jött a foltvarrás, és persze rendszeresen hagyok befejezetlen tárgyakat magam után. Arra jutottam, hogy ha egy tevékenységnek nincs eredménye néhány órán belül, mondjuk max. egy délután után, akkor én biz már nem biztos, hogy még egyszer nekiállok:). Ezek a filtertartók kiállták az időhatáros megszorítást. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy aki kapta, az örült neki. Legalábbis ezt mondta:).

Bútorfelújítás kicsiben és nagyban

Elérkeztem felnőtt életem sokadik fejezetéhez és otthonához is egyben.

Bár nem végleges megoldás ez a mostani lakás, de beköltözés előtt, alatt és sajna még utána is lesz mit javítani a bútorzaton. És persze ki lehet próbálni régóta dédelgetett ötleteket.

Jelenleg leginkább csinálok és nem pedig írok róla, de ha lesz mit megmutatni, rögvest megteszem. Addig is legyen itt a nyári bababútor-felújítás képe. Barátnőm kislánya (magunk között csak Szunszus) kapta meg a gyermekkori bababútorom kissé feljavítottabb verzióját. Szakemberként azt mondanám, hogy lassan ezzel is elengedem annak a gondolatát, hogy a fiam mellé lányom is lehessen. Nem szakemberként pedig örömet akarok szerezni egy angyali kislánynak, aki amikor először rám nézett tudta, hogy én tudom, hogy tudja, amit én nem tudok...... Szóval rám nézett és tudott rólam mindent:). Kedves szülők, ezer köszönet!

A felújítás akrilfestékkel történt és lelakkoztam két rétegben, de még így sem biztos, hogy állja majd az intenzív használatbavétel megpróbáltatásait:).

Küldetés teljesítve - jöhet a desszert!

 Hát sikerült. Először úgy tűnt hosszú időbe telik, míg a képen is látható creme bruléhez is alkalmas 6 tálka összejön. (Egyik kedvenc filmemben  - Ízlések és pofonok - láttam, hogy lapos és nem szuflés tálkában szervírozzák.) Mert ugye HMV-ként elvállaltam a megbízatást.:). 

Azután még az augusztus eleji nyaralás előtt, egy szitáló esős ócskapiaci napon megláttam valamit. Nem fehér és nem kimondottam franciás, inkább rusztikus és spanyolos, szóval divatosan mediterrán katalán krémes tálkák. Eredeti dobozban, karamellkéreg készítésére alkalmas nyeles célszerszámmal, 6 nyelvű receptmelléklettel. Amennyire én tudom a creme brulé és a katalán krém ikertestvérek, vagyis ugyanolyan hozzávalók, és mindkét nemzet magáénak vallja, a franciák és a spanyolok is ezt a  krémes desszertet. Egy gyors telefon a megrendelő kolléganőnek a névbeli változásról, beleegyezés elnyerése a vásárlásra, rövid, ezúttal sikertelen alkukísérlet, és még így is csak egy papír kék-pénz (ahogy a fiam mondja:)) az egész dobozért, majd gyors vásárlás, mert egyre jobban esett az eső:). Remek üzlet, csupa öröm "megrendelő". 

Kezdem sajnálni, hogy nem ebből élek. (Lehet, hogy a főiskola diákjai is?:)) 

A kis fehér megmaradt nekem, valahová majdcsak elteszem:).

Párosan szép ...

Mekkora az esélye annak, hogy hónapokkal azután, hogy találtam egy ír kávés poharat az egyik ócskásnál, egy másiknál találok neki párt? Minden bizonnyal elenyésző lehet, de a tapasztalat rácáfol az esélylatolgatásra. Már ketten vannak. Szépek, lóherések és várják a finom kortyolgatnivalót. 

Nekem az ír kávé tipikusan téli, melengető ital, például undok, borús vasárnap délutánokra (olyanokra, amikor a hétfői munkakezdés rettenetes, nyomasztó óriásként nehezedik az egyébként még pihenéssel kecsegtető órák nyugalmára), s bár az időjárás ősziesre fordult az utóbbi napokban, még nem tört rám a csillapíthatatlan vágyakozás utána.
Addig is marad a további "házasságközvetítés" egyéb, magányos bögréknek, poharaknak, kistányéroknak:). És ha ez azzal jár, hogy továbbra is turkálni kell az ócskásoknál, hát Istenem, állok elébe:)!

Nicholas Sparks: Menedék - A piros bicikli kosárral

Beindult nálam a Nicholas Sparks őrület.

Már korábban is olvastam tőle, főként könyvtárból kölcsönözve, de most úgy néz ki, hogy senki sem állíthat meg, míg ki nem végzem a magyarul hozzáférhető életművet:). A helyi könyvesbolt kirakatában kellette magát csinos borítójával - piros bicikli vesszőkosárral a kormányon - és rögtön megtetszett. Mert a kép ismerős volt, csak az én biciklim zöld, de a kissé kopott vesszőkosár stimmel. (Valójában nemigen szeretek biciklizni, kizárólag szerelemből tettem meg hosszú túrákat, és ha már itt tartunk a kosarat egy korábbi biciklire szintén az első nagy szerelmem szerelte fel. Azóta a kosár és a szerelem is megkopott. De még megvan.)

A regény témája nem újdonság (sajnos), azt, hogy hogyan építi újjá az életét a családon belüli brutalitás elől menekülő nő, már többen megírták. Sparksban számomra az a szerethető, hogy velejükig becsületes figurákat alkot, és valamiféle nyugalom, megállapodottság, az élettel, sorssal, rendeltetéssel való megbékéltség érződik a szereplőin és a sorain is. 

Azért elgondolkodtat, hogy a regényeiben nagyon gyakran szerepel a halál, az elmúlás, a házastárs elvesztése. Kiírja magából a saját félelmeit, hatásvadász, vagy én élek burokban? Lehet, hogy kicsit mindhárom.

Értékelés: jó (4) 

Megjelenési adatok: General Press Kiadó, 2011

Beszerzés: helyi könyvesbolt

Szépséges kékségek

Mintha mindennap befőznénk valamit (ma pl. málnás szederdzsem készült, így kevesebb időm van a blogra, viszont a gyümölccsért néha piacra is kell menni, és ha már ott vagyok...

Volt itt már rózsaszín mintás porcelán tucatjával, de kék még nemigen. A fotón ócskapiaci lelemények láthatók. A kis kék csészéből három volt, de mivel kiegyensúlyozatlan számnak ítéltetett, és mert Donim mamája is szereti a kék mintás holmikat, így az egyikbe gyertyát öntöttünk és tartóként funkcionál a mamánál az étkezőben. A kis fehér polcelán tálca is "új", kiegészíti a fehér szettes elképzelésem. Alattuk pedig csodás gyöngyvirágos, kék pamutvászon párnahuzat a kedvenc turkálómból :).

Kiegyensúlyozottság, szépség, kékség.... itt a helyük:). 

És mázli, hogy egyik sem lett dzsemes, mert ez a szeder piszkosul nehezen jön ki a ruhákból:). Is:).

Kültéri gyertyatartó és elemi fizika

Ezt a remek, leginkább kintre való gyertyatartót is a szarvasi piacon találtam. Ráébresztett a használata arra az elemi tényre, hogy a gyertya magas hőmérsékleten olvad. Mivel nincsen házunk, kertünk (mondanám, hogy egyelőre, de ez már tényleg túl optimista lenne:)) így az erkélyre került ki egy illatos, szalmavirágos gyertyával. Majd jött a kánikula. A gyertya széle pedig csendesen elkezdett araszolni a perem felé - még az a szerencse, hogy csak délelőtt tűz oda a nap a kisasztalra, ellenkező esetben gyertyaviasz borított volna mindent. Szóval szerintem a helyzet megoldása a kivisz - használ - behoz hármasában lesz. Vagy átminősül bentre való gyertyatartónak.:)

Egyébként még két tartó volt az ócskapiacon ezen kívül, de ha azokat is megveszem és felelőtlenül kint felejtem, akkor a lenti szomszédnak is jut a jóból.:)

Használt Ikeás holmik - a narancssárga kisszék rejtélye

Kedvelem az Ikeás holmikat, mert csupa olyasmit képviselnek, ami az én életemből nagyrészt hiányzik: rend, összehangoltság, szortírozás, átgondolt tervezés és praktikum:). Szóval nem vagyok Ikea -lány (na jó, lány sem vagyok, ez is igaz:)). Bár alapvetően barátságos árai vannak az Ikeának, van egy hely, ahol az árak még barátságosabbak, és ez nem más - nem fogják kitalálni - mint az ócskapiac. A büdöskosaras posztban már utaltam erre a narancssárga kisszékre, ami szintén onnan való eredetileg. Egyébként a kisszék állapota - bűn koszos volt - már előrevetíthette volna a kosaras mizériát, de ehhez ugyebár előrelátás kellett volna, az meg kérem itt hiánycikk, még a pult alatt is. Az igazi érv a vásárlás mellett nem a szék higiéniai állapota, hanem az ára volt természetesen. A bolti ár egy ötödéért kínálták.  

Szintén piaci-ikejjás az edényszárító is. Rajta mintegy díszítés gyanánt egy kis angol porcelán, mi más. Azért is díszítésként, mert bevallott Achilles sarkam a házimunkában a mosogatás:). 

Plusz vettem már szintén eredetileg a sárgakék áruházból való felakasztható sokzsebes játéktárolókat. Ezekből már jutott a szomszédba is:), Petrus barátnőm plüssjátékaimat plüssjátékainak:). (Küldtem puszit Freud Zsigának, mert elszólások igenis vannak:))

A szemfülesek rájöhettek, hogy a blogon fotózott holmik egy része már a szomszéd barátnőmék családjánál kötött ki:). Költözik még valaki az utcánkba mostanában, gyerekkel, gyerek nélkül? Csak miheztartás végett kérdezem...

Nem mertem elkérni fotózás végett a játéktárolót a szomszédból, mert  djani újfent ír egy megjegyzést, hogy felismerte :), mint az alábbi posztban lévő tál esetében.

A tál, amire vágytál ...

A legutóbbi piacos szerzeményem végül nem szuflés tálka lett az első megbízatásból, hanem rögvest a második megbízatást sikerült teljesítenem. (Miután hónapokig nem vettem meg a piacon az éppen aktuális tálkákat, most bezzeg egy darab sincs :(.)

A szomszédban lakó barátnőm - miután meglátta a korábbi spagettis posztban fotózott tálat - mondta, hogy ilyet neki is találhatnék, szeretne nagyméretű kerámiatálat ő is. 

Nosza nekem több sem kellett, mindkettőnk meglepődésére találtam is, meg is vettem, és nem kevés lelkierő bedobásával oda is adtam neki. Szép is, nagy is (jó 30 cm átmérőjű), nehéz is, olcsó is, használt is, és főleg még sokáig használható. 

Nagy nehezen visszaadta egy fotó erejéig, amit ezúton is köszönök :).

Mi a közös bennük? - az ötvenes évek amerikai fiataljai és a XIV. századi szerzetesek

Hát a közös vonás csak az, hogy mint regények szereplői az utóbbi héten futottak össze nálam, és hát igen ... a történetek hossza is. Vagy "rövide" inkább.
Egyszerűen annyira kimerültem idén az utolsó hajtásban, hogy az utóbbi két olvasnivaló választásánál a hossza is szemponttá vált. És az emészthetősége. Nem szoktam megrettenni a könyves kihívásoktól (talán csak a Háború és béke vert vissza eddig, és az Anna Karenina, ha már itt tartunk - valahogy nem vesznek be az oroszok), de most olyanra vágytam, aminek munkába menet a buszon oda-vissza a végére járhatok.
Talán még annyi lehet közös, hogy elolvashatók 12-13 éves kortól is.

Amúgy az egyik nőként gondolkodó férfiszerző tollából van (Nicholas Sparks), a másik kamaszfiúként gondolkodó női szerzőtől (Pat Walsh). Az egyik nagyon szerelmetes, és mély-érzésű, a másik nagyon nem szerelmetes, inkább misztikus fantasy és azért mély-érzésű :). Mindkettőt nagyon élveztem. 

Pat Walsh Crowfield átka című regényében az író egy kolostorban elő árva fiú (már bocsánat, hogy megjegyzem, de a felnőtté váláshoz mindenképpen ki kell iktatni a szülőket a kamaszfiúk életéből? Lásd még HP!) körül bonyolódó misztikus, mesés történetet mond el nekünk, megfelelően adagolt borzongással, különleges lényekkel, barátsággal, hősiességgel.

Nicholas Sparks A leghosszabb útban egy ártatlan kamasz-szerelem történetét meséli el az ötvenes évek Amerikájából. Az előző regényeit is mérlegre téve azt kell mondjam a szerzőt kifejezetten érdekli, hogyan lesz a fiúból férfi, mi tesz éretté egy fiatalembert, milyenek azok a kapcsolatok, amelyek mentén jó vagy akár igaz irányba változunk. A teszi mindezt úgy, hogy szem nem marad szárazon. Azt hiszem, a regény benne lehetne -  mégpedig előkelő helyen - egy regényválogatásban pl. Sminkgyilkos Ötös vagy A Tíz Leginkább Zsepifaktoros Regény címmel.

Hortenziás semmiségek - "csészológia" kezdőknek

Miből lesz a konkurenciaharc a csészevilágban? 

Az újabbnál újabb (csak nekem új, meg a tálalónak, egyébként persze használt) darabok felleléséből, hazacipeléséből, használatba vételétől. 

Egyébként azért jobb többféle méretű csészét tartani otthon, mert a különféle kávéfajtáknak (hosszú, presszó stb.) így könnyen megtalálhatjuk a megfelelőt:). Például, ha délelőtt otthon dolgozok, akkor 2-3 kisebb csészényi erősebb kávét osztok el a délelőttömön, tehát jöhetnek a kisméretű csészék. Ha korán reggel indulok és a "dolgozós"-ban töltöm a napot, akkor minimum elefántitató méretű bögre kell a hajnali kávénak. Délutáni - csak-hogy-kibírjam-estig típusú - kávézáshoz pedig éppen ideálisak ezek a hortenziások.

Na ugye, hát nem kell ezt agyonmagyarázni :))!

(A csészék természetesen ismét az ócskapiacról jöttek velem haza.)

Jodi Picoult: Házirend - mire valók a szabályok?

Ez az első Picoult regényem. Ez nem mentegetőzés, csak szimpla tény.

Engem sokféle dologgal rá tud venni egy író, hogy olvassak tőle - világítótorony (minden mennyiségben, tudom nagyon fallikus:)) sötét titkok a múltból, történelmi háttér, csavaros cselekményvezetés, tisztázatlan, szenvedélyes, elfojtott emberi kapcsolatok, kíméletlen irónia, ki nem mondott szavak, meg nem élt életek - de az abszolút favoritom az egyes szám első személyű történetmesélés. Az első igazi könyves élményeim Gárdonyi Láthatatlan embere és Charlotte Bronte Jane Eyreje, rongyosra olvasva. Itt lettem híve az E/1-nek. Mert végtelenül személyes, őszinte, mert örvény módjára beszippant, mert olyan mint egy gyónás, mély és magasztos egyszerre.
A regény egy Asperger-szindrómás fiúnak és családjának történetét meséli el. A fiú, Jacob sokféle különleges "tünettel", viselkedési nehézséggel küzd és extrém érdeklődést mutat a gyilkosságok és helyszínelés iránt. Amikor pedig a viselkedésterapeutája, egy fiatal egyetemista lány meghal, az érzelmeket egyáltalán nem mutató Jacob gyanússá válik a rendőrség számára. Vajon túllépett volna a gyilkossági helyszínek otthoni, házi eszközökkel (ketchup, mint művér) történő rekonstruálásán és élesben is kipróbálta volna, milyen egy gyilkosság? Az írónő nem hagy minket válasz nélkül, még ha a válasz szánandó is, vagy akár meglepő.  

Fontos szempont minden regénynél, hogy mennyire lehet azonosulni a szereplőkkel. Én, ebben a regényben mindenkit kedveltem. Ez nem valami alapvetően szeretem az embereket, sőt még ultrakedves is vagyok hozzájuk dolog (mert vannak, akiket utálok kb. hárman-négyen, szívből), hanem annak a felismerése, hogy a tökéletlen emberek igazán szerethetők. Kedveltem Jacobot, Theot, Emmát és Olivert (sőt, őt nagyon:)) is. Jesst  is, mert emlékeztetett rá, hogy a húszas éveiben nem igazán tudja, kibe is szeressen bele az ember. (Később meg persze hiába tudja, a másik fél nem áll kötélnek:).)
Amiről pedig igazán elgondolkodtam, az igazság és a szabályok. Ki kíváncsi a színtiszta igazságra? Kinek jó, ha napvilágra kerül az igazság? Kinek-kinek a saját igazsága kapcsolatba kerülhet - e egymással?
És persze a szabályok. Miért is hozzuk őket? Hogy mindenki betartsa, magáért és egymásért. De míg hétévesen a szabály sérthetetlen, ahogy növekszünk egyre-másra keressük a kiskapukat. Amikor nem érvényesek a szabályok. És a végén lehet, hogy az életünk kivételek sorozata lesz.

Néha elképzelek egy olyan életet, mint Jacobé, ahol a környezetem tudná, hogy melyik napokon vagyok a piacon (általában kedd és péntek 8-8.45, kivéve ha... na erről van szó), melyik nap megyek könyvtárba, mikor mosok kocsit, mikor trécselek az unokanővéremmel (vasárnap Doni-alvásidőben:)), stb. Egymás határait csak úgy tudjuk tisztelni, ha láthatók a határok és tartjuk a kimondott és ki nem mondott szabályokat. Akár annak a szabályait is, hogyan szeressük egymást jól.

Értékelés: jeles (5) jöhet a következő Picoult regény

 
Megjelenési adatok: Athenaeum kiadó, 2011

Beszerzés: Bookline (line 2-es vagyok, és közel a line 3:), ami azt jelenti, hogy éves szinten egyéb könyvvásárlásokkal együtt kb. egy havi fizetésem költöm könyvre, oh, Jesus)

Helyek és generációk - Hová menjünk piacolni?

Mivel volt valaki, aki a gugliba beírta, hogy "ócska piac orosháza" és ezt a blogot találta meg, gondoltam leszek oly bátor, hogy némi konkrétummal is szolgáljak azoknak, akik akár az én példámon felbuzdulva szeretnének mások megunt cuccai között turkálni és hasznos/szépséges holmikat hazavinni potom pénzért. 

Bár az igen nagyra becsült fővárosiak (ha személyes kedvenceim a szépművészeti múzeum és  a városliget máshol lennének, a mondat másként hangozna:)) az Ecserit emlegetik, látogatják, a mi vidékünkön is nagy hagyománya van a piacolásnak, hát még a hetipiacnak (krumpli, borsó, házikolbász, tojás, lángos...:)).

Az általam eddig látogatott piacokon (Orosháza és Szarvas) a következő a felhozatal. 

Orosházán általában kedden, pénteken és vasárnap délelőtt érdemes használt holmi után kutatni. Tapasztalataim szerint a kedd is erős nap lehet, nagy ócskapiaccal és a péntek is. Most, hogy jó az idő, sok a helybéli, de vannak a külföldi turkálnivalót behozó fiatalemberek is. A vasárnap változó, volt már, hogy szerencsével jártam, de gyakrabban nem.

Maga a hetipiac leginkább hétfő, csütörtök és szombat délelőtt, de van szép vásárcsarnokunk, úgyhogy az almára és káposztára éhesek bátran mehetnek a hét minden napján, általában este hatig, vagy hétvégén kb. délig.

Szarvason még kevés a tapasztalatom, de a jól értesült és barátságos atyafiak a péntek délelőttöt ajánlották. Két stabilnak tűnő, külföldről behozó ócskás van, a piac két távolabbi pontján. Az egyikhez szinte ki is kell menni a piacról, annyira a szélén van, a másikhoz át kell menni az impozáns fedett részen, ahol egyébként az igazi piaci nyüzsi zajlik. Ők (a másodikak:)) elég válogatott holmival jönnek hétről-hétre, ami pedig igazán muris, hogy a 2 euróra beárazott meseszép mécsestartót odaadják ám 300 forintért. Na ezért szeretek piacolni!

Egyébként a piac, a kofák, az alkudozás nálunk a családban genetikai dolog lehet. Édesanyám a testvérével a mai napig a piacra beszéli meg a randit, aztán kergetik egymást ezerrel, hogy nem láttad anyát, keresztanyát, vagy hogy Éva nem volt még, pedig az volt, hogy virágot veszünk?

A következő generációból egyelőre én viszem a piacos vonalat (néha úgy érzem egész gyerekkoromban  csöves kukoricát és szépen mosott krumplit és leveszöldségeket árultam piszkosul szégyenlősen :)), s bár az unokanővéremben is nagy a hajlam, most éppen nem ezt a korszakát éli. Ezt onnan gondolom, hogy a múlt vasárnap, amikorra beoltottam, hogy menjünk ócskapiacra és ott mosolyogva közöltem, hogy olyanok leszünk, mint anyáék, hát az ő mosolya felhős volt kissé. Úgy tűnik, hogy az egyik unokaöcsémbe is szorult a nagyiék "parasztszelleméből", már bocsánat a kifejezésért.

Teljesen nekibuzdulva minden bizonnyal bepróbálkozom még a környéken, Hódmezővásárhely, Szeged esetleg Makó vonalon, hogy milyen az ócskapiac, mikor van, stb.? Bátran veszek bármilyen profilba vágó javaslatot, ajánlatot, ha valaki megszólítva érzi magát!

Guglitérképet nem mellékelek, de a piaci címek a következők:

Orosháza, Piactér Könd u.,  bejárat a Könd utca és az Előd utca felől is, a Vásárcsarnok mellett.

Szarvas, Kossuth u. felőli kapubejárat, a Katolikus templom mögött (a Szabadság úton van a templom, ami átszeli Szarvast, a Kossuth a templom mögötti párhuzamos utca:), egyébként bármely helybéli megmondja mindkét helyen, hogy merre kell menni:))

Francia affér 2. rész: iratpapucs saját kezűleg

Nem hiszem, hogy a mellékelt ötlettel feltaláltam volna a spanyol (provanszál) viaszt. 

Nálunk hegyekben állnak a papírok és mappák (lassan nem is olyan titkos álmaimban csinos máglyát rakok belőlük, egy kis katalizátor - CSI-éknál legalábbis így szokták mondani - gyufa, aztán hadd lobogjon...:)).

Nos, addig is, a sok papírt tárolni kell, a sima fehér irattartó pedig maximum az Ikeában mutatós a tüchtig is polcokon, így hát dekorálok ezerrel. Az egész-képes szalvétát megfelelő méretű csíkokra kell vágni, majd dekupázstechnikával az iratpapucs elejére applikálni. A sorrend kevergetésével később összezavarhatjuk azokat, akik valami összefüggő képet vélnének felfedezni:). Maga a kép kiválóan alkalmas arra, hogy meditatív elmélyülést (bambulást) eredményezzen olyankor, amikor egyébként dolgozni kellene az íróasztalnál.

Francia affér 1. rész: kedvenc filmek

Álljon itt először a két abszolút kedvenc. A Csokoládé nálam szabályosan mentálhigiénés film, ha nagyon neki vagyok keseredve, akkor megnézem egy adag búfelejtő bonbonnal szervírozva. 

A Bor, mámor, Provence nehezebb eset volt, mert olvastam a regényt, amiből igazából inkább ihletett merített a rendező, mintsem megfilmesítette, és elsőre nem tetszett. Ami a kedvencek közé tette, az Russel Crowe. Márpedig én nem vagyok egy Gladiátor rajongó. Elsőre kifejezetten ellenszenves volt, nem értettem, hogy jön ő Max Skinner figurájához és a film felénél egyszerűen megnyert magának , mi több szerelmes lettem. Hát erre képes ez a fickó! 

Szintén nem kedveltem elsőre a Julie és Juliát se, de a francia része és Meryl Streep meggyőzött, és utána már csak Bon appetit! És ha már francia gasztronómia, akkor gyerekek tucatjait leköröző lelkesedéssel viseltetek a L'ecsóért. Ha ezeket láttam, legszívesebben rohanok a konyhába, túrom föl a francia szakácskönyveket és vajról, fokhagymáról, croissantról, cafe au laitről és csokoládékrémről fantáziálok, sőt főzök is.  

A végére pedig még két kedvenc. Mint a csokoládé: egy keserű, de mély fekete csoki Paris címmel és egy kissé émelyítő, fehér, habos csoki,  a Francia csók. Mindkettő nagyon francia, csak másként, az elsőben Juliette Binoche a tökéletes, a másodikban Kevin Kline. (Meg Ryant nem tudom kedvelni csak akkor, ha Tom Hanks-szel játszik egy filmben :). Akkor is csak módjával.)

Lakástextilt turkálóból - támadnak a vásznak!

Az enyhe depresszióban korábban megfogalmazott "hazudozás" mellett a hűséget tartom még fontos jellemvonásomnak. Vannak barátságaim 15-20 éves múlttal (nem sok), párkapcsolataimban mindig hűséges voltam, vagyok és helyekhez is tudok hű lenni. Például, ha nyílik egy új turkáló, kávézó, bolt, amit talán érdemes lenne kipróbálni, nem feltétlenül teszem meg. Megyek oda, ahová szoktam, ahol ismernek, ahol jót beszélgethetek az eladókkal, mert van közös "múltunk".

A képen látható "rongyokat" a kedvenc turkálómban szereztem be. 

Az orosházi piac területén álló egyébként számomra nagyon vonzó emeletes házikóban található a bolt. Az eladó hölgyek kedvesek, az árukészlet pedig gyakran igen válogatott. (Nem kértek fel reklámozásra, de az tény, hogy van némi törzsvásárlói kedvezményem:)). 

Bár a lakástextil témában még csak tapogatózom a vásznak után, vagyis nem vettem még függönyt, ágytakarót, szóval nagyobb dolgot, de a kisebb, főként konyhai textilekre szorítkozó "kincseimmel" elégedett vagyok. Egy részét lefotóztam ide a blogba. A kiemelt kedvenc a kép bal felső részén található négyzet alakú azsúrozott kispárnahuzat.

Persze tudom én, hogy minden régi kedvenc helyem új volt egyszer, és minden régi baráttal volt egy első találkozás, tehát nem zárkózom el az új dolgok, ismeretségek elől. De őrzöm a régi  fontosakat, személyeseket és igaziakat.

Nyár van, nyár...

Még nincs itt a nyári szünet, de van valami kellemesen felszabadító érzés kosárral a kézben a piacon sétálni. (Főleg, hogy a kosár már rég nem büdös:).)

Az utóbbi hetekben ezekben a piaci bóklászásokban már benne volt a felhőtlen nyári szabadság ígérete: ráérős nézelődés, aznap frissen vett zöldségekből készült ebéd (szerencse, hogy nyárra lettem vegetáriánus:), remélem kibírom majd a telet is), édes nap-csókolta gyümölcsök és olyan kerti virágcsokrok, melyeknek a szárát a nénik régi újságpapírba tekerik, hogy ne áztassa el a kezed.

Már ahogy csak leírom ezeket a sorokat, érzem amint oldódik az utóbbi napok bizarr bizonytalansága. 

Nem tudom más hogy van vele, de ha virággal a kezemben sétálok, én szebbnek érzem magam, mint általában. (Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy virág nélkül csúnya lennék:).) Így leírva furcsán hangzik, de abban, hogy egy nő hazavisz/bevisz a kertből egy csokor virágot, hogy az otthonát díszítse fel vele,  van valami emelkedettség, valami Hesztia-istennős házi bölcsesség. Venni egy csokor virágot, mert szép, vagy vinni a párunknak puszta figyelmességből - ez nekem fénylő, nyárias, könnyű boldogságot jelent. Mindenkinek, aki ma nem vett virágot, legyen a képen lévő csokor az  én ajándékom.:)

Hogyan ne legyünk őszinték? - jegyzet a napi hazugságok szakértőjétől

Minden szakmai és magánéleti tapasztalatomat számba véve megtaláltam miben vagyok kimagasló: hazudozásban. Ó, nem, nem kérem, nem a klasszikus pszichopata típusúban, amit önös érdekből követ el az ember - bár ezeknél az alakoknál a humanoid kifejezés helytállóbb. Nekem a kegyes hazugság és az önmagunknak való hazugság a specialitásom. 

Példák az utóbbi hetekből:

1. Próbafülkéből kijön egy hölgy és rámnéz mint gyanútlan azonos nemű vásárlóra, majd megkérdi: Ugye, szerintem sem rossz ez a felső? Válasz: Nem, nem rossz. (Belső monológ: Drágám, úgy néz ki, mintha egy polipot gyömöszöltek volna hálós szatyorba.)

2. "Kolléga" egy konferenciarészvétellel kapcsolatban: Sajnos nem tudok veled menni külföldre. Válasz: Semmi baj. (Belül: Minden kékszemű férfi megbízhatatlan, tudhatnád. Még jó, hogy a vonzalom idővel elmúlik.)

3. Ismerős a blogolvasásról: Még nem olvastam a blogod. Válasz: Nem, nem erőltetem. (Belül: Ha Te küldted volna, hogy felhívd rá a figyelmem, én megnéztem volna.) Ezt csak azért írtam le, mert minden bizonnyal azóta sem olvasta:).

4. Barát rákérdez siralmasnak titulálható intim magánéletemre (csak azóta nem merem leírni, hogy szex, mióta tudom, hogy hallgatók is olvassák a blogot - üdv, hölgyeim:)). Válasz: Semmi különös, nem foglalkoztat. (Belső monológ: Alapból tényleg nem foglalkoztat, de azt tudom, hogy téged azért foglalkoztat, mert nem veled élem ezt a magánt. És meg ne próbáld még egyszer firtani a témát.:))

5. Fiam arról, hogy miért nem vittem neki Jégkorszakos magazint? Válasz: Anyának nem volt ideje. (Belül: Anya esze totál máshol jár kicsim, nem a Te gondjaidon.) Itt később bevallottam, hogy nem figyeltem eléggé és elfelejtettem. Még szerencse, hogy a gyerekek bírják az őszinteséget és hamar megbocsájtanak. Főleg, ha viszem az újságot.

De vajon a felnőttek bírják? Vagy ha nem bírják, akkor szólnának? Vagy hazudnának, mint én teszem?

Szóval úgy tervezem, ha elég saját adat összegyűlik, akkor könyvet írok a mindennapi hazugságok témájában. Itt jegyzem meg Lajos barátomnak (aki olvassa a blogot:)), hogy ez a könyvötlet egyelőre beelőzi a pszicho-szakácskönyvet, amiről beszéltünk, hogy meg kellene írnom. Már csak az őszinteség jegyében is szólok....

Undok, rossz napok ezek a mostaniak. A jóhírek, névnapi virágcsokrok, kedves szomszédok, megbízható barátok és az éjszakai ölelésért érkező 5 év alatti hálóvendégek tartják az egyensúlyt, sőt, vissza is billentik a jóba, hála Istennek! Vagy az az ecet és olajtartó amit ma reggel találtam a szarvasi piacon. Még mellékelek egy fotót később (fotó kipipálva!) ha hazaértem és elmostam. De csak akkor fotózok, ha már megvettem a Jégkorszakos magazint...(magazin is kipipálva!)

(P.S: Igen, tudom, mit csináltam. Látatlanba beolvastam mindenkinek, magamnak is. Mert csak ennyire vagyok bátor. - Mióta megírtam, ma többször teszteltem az elméletet gyakorlatban. Az őszinteség katasztrofális következményekkel és sok sírással jár. )

A Hivatásos Másoknak Vásárló színrelép :)

Akár hiszi valaki, akár nem, máris teljesült a kívánságom. Megvan az első hivatalos vásárlási projektem. 

Egy kolléganőm (nem blogolvasó:)) miután végighallgatta lelkendezéseim az ócskapiacokról megbízott, hogy szerezzek neki szuflés tálkákat, mivel creme brulee-t akar készíteni. Semmi rábeszélés, magától kérte:). Elhangzott az a varázslatos kifejezés is, hogy "nem baj, ha nem egyformák". Eddig is kedveltem, de ezzel a megbízással tovább nőtt a szememben. 

Mára csak ennyi. Péntek reggel ne keressen senki, mert a piacon leszek. (Na jó, szigorlatoztatni azért bemegyek!:))

Láthatatlan változások - kóbor hajnali filozófia

Ma hajnalban nem tudtam aludni. Tegnap nem volt túl jó napom, így a délután folyamán úgy döntöttem, hogy átmenetileg leveszem a kezem a világról, legyen meg nélkülem. 

A fenti állapot kitűnően kedvezett rémálmoknak, hajnali ébredésnek és látszólag céltalan filozofálásnak.

Több kérdés merült fel, úszott képbe, vetődött partra, bukkant felszínre, hogy mondjak néhány vizes tartalmú igét.

Vajon mikor lettem bagoly típusból pacsirta???

Vajon mikor lett akkora a fiam, hogy eléri a csengőt?

Vajon mikor nőtt meg úgy a haja, hogy megint vágni kell?

Vajon mikor szeretünk bele valakibe és akarjuk egész nap hallani a hangját?

Vajon mikor múlik el a szerelem?

Vajon mikor kezdte érdekelni a fiam, hogy én is a mennybe jutok-e, mint ő, ha nem vagyok megkeresztelve? Vajon mióta tud sírva fakadni ilyen dolgokon?

Vajon meddig tart a hajnal és mikortól van reggel? 

Az életem tele van láthatatlan változással, vajon mindent csak utólag veszek majd észre?

(A képek az erkélyen készültek kávézás közben ma hajnali 4 és 5 között. Látkép Orosháza "falusi" profiljáról. )

Meggyőző érzelem - tartózkodó érvek: milyen a gentleman, ha szerelmes?

Megszületett a legfrissebb toplistám a Jane Austen regényekben. Az elmúlt évtizedek során folyamatos cserélődés volt az első helyen. Míg a tízes éveimben az Értelem és érzelem állt az első helyen, a húszas éveimben a Büszkeség és balítélet és az Emma,  mostanra, a harmincas éveimre a Meggyőző érvek lett a kedvenc és második helyre befutott A klastrom titka (mert csak tavaly olvastam, és mert Mr. Tilney bámulatosan flörtöl:)).

A Meggyőző érvek a várakozásról, az állhatatosságról és a második esélyről szól. Az arisztokrata családból származó Anne Elliott 8 éve felbontotta az eljegyzését a fiatal Wentworth kapitánnyal, annak ellenére, hogy szerelmes volt belé és minden szempontból összeillőnek tűntek. De hagyta magát lebeszélni a házasságról. 8 év után újra találkoznak, s a férfi úgy tűnik sok mindenben változott, nemcsak gazdagabb lett, hanem talán keményebb is és sértettebb is. A beszűkült társasági lehetőségek miatt találkozni kénytelenek egymással és felelevenednek a régi érzések. A kérdés: van -e második esélyük a szerelemre és boldog beteljesülésre?

A filmes adaptáció Tartózkodó érzelem címmel az egyik legjobb (Ang Lee Értelem és érzelemjét nem pipálhatja le), amit eddig láttam. Tudtommal láttam az eddigi összes adaptációt:). A karakterek igazán hitelesek, visszaadják a könyv hangulatát, és ami még jobb, a rendező és a szereplők is, pláne az operatőr azt az érzést tudja kelteni, mintha szorosan Anne mellett állnánk, őt követnénk, a fejébe és szívébe látnánk. Legszívesebben a füléhez hajolnánk és belesúgnánk, hogy ne félj, még mindig szeret, türelem. Vele együtt futunk az utcán lélekszakadva, hogy elérjük a kapitányt a sorsdöntő szerelmes levél elolvasása után. (A levelet egyébként nincs férfi, aki így megírná, sajnos.)
Wentworth kapitány nagyon szerethető Austen-hős, tele nemes erénnyel. (Az adaptációban kék a szeme, és  híven cáfolja a tapasztalati tényt, miszerint a kékszemű férfi alapból megbízhatatlan:).)
Mert végülis milyen erényekre van szüksége egy férfinak Jane Austen szerint a boldogsághoz? (szemszíntől függetlenül)
* A férfi legyen hallgatag, vagy ha mégis beszél, legyen szellemes és intelligens, a szószátyár hízelgőknek nem terem babér. (Wentworth kapitány, Edward Ferrars, Mr. Knightley)
* A férfi legyen kiváló mint testvér/ barát/ katona/ gentleman.
* A férfi szeressen forrón, állhatatosan és szemérmesen. A nő is.
* A férfi tudjon jó leveleket írni. (Wentworth kapitány, Marc Darcy)
* A férfi lehet a nő "tanítója", főleg ha szeretettel teszi. (Mr. Knightley, Edmund Bertram)
* A férfi ismerje be, ha téved, vagy rosszul választott, mert így kaphat második esélyt. (Edmund Bertram, Wentworth kapitány, Marc Darcy)
* A férfi legyen mindig, mindig úriember.
Feltehetően nem lesz férfi, aki ezt a bejegyzést végigolvassa, pláne aki okulna belőle:), miért is kellene okulnia. Ám ha mégis van itt valaki a nemes lelkű urak közül és végigküzdötte ezt az eszmefuttatást, élvezze megbecsülésem és tiszteletem. Mert megérdemli:).

Üveg, üveg, üveg - a Halak kedvence és nem akvárium:)

Olvastam régebben, hogy milyen csillagjegyű emberhez milyen lakberendezési stílus illik. Még szép, hogy olvastam, elvégre a Halak jegyűeket érdekli az ilyesmi:). Szóval megakadt a szemem azon, hogy a Halak szeretik az üvegtárgyakat (esetemben a bohém rendetlenség, a tengermotívum, és a művészetek kedvelése is helytálló lehet). Hogy minden hal szereti-e azt erősen kétlem, de én fennakadtam a rostán, mert bizony szeretem az üvegholmit. A kis fehér porcelánok után íme az ócskapiacon beszerzett üvegtárgyak gyűjteménye.
Bár valószínűleg nehezen mosom le magamról az alkoholkedvelő jelzőt ez után a bejegyzés után, de mégis közlöm. A valóságban a rendkívül mértékletes, különleges alkalmankénti alkoholfogyasztó a megfelelő jelző. Alapesetben semmilyen alkoholt nem iszok. Kivételes esetben háromféle ital jöhet szóba, pl. rosébor (szigorúan egy borospohárnyi, mert a másodiknál elálmosodok, ennél viccesebbnek lennem pedig teljesen felesleges.) Emellett játszik még az ír whiskey krémlikőr és a koktélok közül a Cuba Libre vagy a még jobb Mojito. És ennyi. Persze most úgy tűnik magyarázom a bizonyítványom pohárkészletem. Egyébként már többször láttam az ócskapiacon klassz borospoharakat is, kézzel készítettet és teljesen épen bedobozolt Ikeásat is. Ha valakit ez érdekelne.
Az biztos, hogy elvarázsolnak a zöld színű üvegek. A Bacardis poharakat egy szép vasárnap délelőtt turkáltam néhány nappal a 33. szülinapom előtt. A csodaszép zöld, újrahasznosított! üvegből kézzel készült spanyol mécsestartók jóval korábbi szerzemények. A felakasztható gyertyatartó a nemrég felfedezett szarvasi piacról kísért haza pénteken.
Az ír kávés pohárra pedig nincs mentségem. Sajnos kávéfüggő vagyok, nemcsak pszichésen, hanem a "ha nincs kávé, hát van migrén"  -  elv alapján. Valahol, talán egy hűtőmágnesen olvastam - megbízható bölcsességforrás:) - hogy az ír kávé tartalmaz minden szükséges tápanyagot a túléléshez. Én várhatóan hosszú életű leszek.

Egyébként a posztot indító "logika" és cikk alapján az akváriumot is kellene szeretnem a lakásban, halastul, mindenestül. Hát ilyenem nincs és nem is terveztem, annak ellenére, hogy ha vendégségben vagyok és van akvárium, akkor teljesen hipnotizáltan és hosszan meredek az akváriumban zajló életre, már-már meditatív jelleggel. Úgy rémlik, egyszer el is aludtam a nagy nézésben. (Nem kérem, itt semmilyen alkohol nem játszott közre.) Legalább az kiderült a cikkből, hogy esetemben ez a dolog kvázi normális lehet:).  

Ja és soha, soha, soha nem eszek halat. Soha.