A 109. utas - műsoron kívül avagy az idealista néző hozzászól

Bár nem terveztem filmekről írni, de szeretném a védelmembe venni a Passengers - A 109. utas című filmet. Néhány helyen olvastam csak róla, meglehetősen lesújtó kritikákat, de örülök, hogy nem hallgattam rájuk, és ezek ellenére megnéztem a filmet. 

A tartalma röviden annyi, hogy egy repülőgép-szerencsétlenség után egy fiatal, Claire nevű pszichoterapeutát bíznak meg a túlélők segítésével, akinek néhány furcsaság mellett érdekessé válik az egyik túlélő Eric személye is. A baleset körülményeit rejtély övezi, később furcsa találkozások és eltűnések bonyolítják a története, és persze a két főhős érzelmei is viszik előre a cselekményt. A filmet thriller műfajban ajánlják az érdeklődők számára és itt valóban mellényúltak. A rendező is, a forgatókönyvíró is, és biztosan mások is, mert ez a film romantikus drámaként jobban fogyasztható. Egyszerűen így érdemes nézni. Úgy érzem, valójában ilyennek akarta megírni a forgatókönyvíró, csak hagyta magát eltéríteni, és a végén félmunkát végzett.

Ami igazán megfogott benne - és most minden bizonnyal SPOLER következik - az a két szereplő kapcsolata. Nekem mit üzennek? Azt üzenik, hogy a legnagyobb veszély, káosz közepette szükségünk van a másik ember tekintetére, hogy belekapaszkodhassunk, és ha egy férfi és egy nő találkozása igazi, akkor nem számít a tér, az idő, a mulandóság, nem számítanak szerepek és álarcok, mert akkor igazán EGYÜTT tudnak lenni. Azt üzenik, hogy a lelkünk emlékszik ezekre a fontos találkozásokra, hogy bármikor bármilyen formában megtalálhat minket ennek a hiánya, és akkor keresni kezdjük. (Coelho írja Az alkimistában, hogy abban a pillanatban, amikor elindulsz megkeresni a szerelmet, ő is elindul, hogy Rád találjon. És megvált.)

A kedvenc jeleneteim egyike, amikor Eric újraértelmezve az élete fontossági sorrendjét rájön, hogy festeni szeretett volna, el is kezdi pingálni az egyik falat és megkéri Claire-t, hogy fessen bele ő is. Azt hiszem, hogy ilyen lelki intimitást mostanában nem láttam filmen (persze az Intim vallomásokban igen, de az ugye alapból erről szól), és egyszer remélem én is megtapasztalhatom a közös alkotásnak ezt a formáját.

(A/Egy leendő szobám falára tervezek egy gigantikus mandalát festeni :), ha meglesz, lefotózom ide. Akár lesz kivel festeni, akár nem.)

Ahogy végigolvastam, kissé idealistának és szentimentálisnak érzem a bejegyzést, de tudom, hogy vagyunk néhányan idealisták is és szentimentálisak is. Úgyhogy ez most nekünk íródott.