Láthatatlan változások - kóbor hajnali filozófia

Ma hajnalban nem tudtam aludni. Tegnap nem volt túl jó napom, így a délután folyamán úgy döntöttem, hogy átmenetileg leveszem a kezem a világról, legyen meg nélkülem. 

A fenti állapot kitűnően kedvezett rémálmoknak, hajnali ébredésnek és látszólag céltalan filozofálásnak.

Több kérdés merült fel, úszott képbe, vetődött partra, bukkant felszínre, hogy mondjak néhány vizes tartalmú igét.

Vajon mikor lettem bagoly típusból pacsirta???

Vajon mikor lett akkora a fiam, hogy eléri a csengőt?

Vajon mikor nőtt meg úgy a haja, hogy megint vágni kell?

Vajon mikor szeretünk bele valakibe és akarjuk egész nap hallani a hangját?

Vajon mikor múlik el a szerelem?

Vajon mikor kezdte érdekelni a fiam, hogy én is a mennybe jutok-e, mint ő, ha nem vagyok megkeresztelve? Vajon mióta tud sírva fakadni ilyen dolgokon?

Vajon meddig tart a hajnal és mikortól van reggel? 

Az életem tele van láthatatlan változással, vajon mindent csak utólag veszek majd észre?

(A képek az erkélyen készültek kávézás közben ma hajnali 4 és 5 között. Látkép Orosháza "falusi" profiljáról. )

Meggyőző érzelem - tartózkodó érvek: milyen a gentleman, ha szerelmes?

Megszületett a legfrissebb toplistám a Jane Austen regényekben. Az elmúlt évtizedek során folyamatos cserélődés volt az első helyen. Míg a tízes éveimben az Értelem és érzelem állt az első helyen, a húszas éveimben a Büszkeség és balítélet és az Emma,  mostanra, a harmincas éveimre a Meggyőző érvek lett a kedvenc és második helyre befutott A klastrom titka (mert csak tavaly olvastam, és mert Mr. Tilney bámulatosan flörtöl:)).

A Meggyőző érvek a várakozásról, az állhatatosságról és a második esélyről szól. Az arisztokrata családból származó Anne Elliott 8 éve felbontotta az eljegyzését a fiatal Wentworth kapitánnyal, annak ellenére, hogy szerelmes volt belé és minden szempontból összeillőnek tűntek. De hagyta magát lebeszélni a házasságról. 8 év után újra találkoznak, s a férfi úgy tűnik sok mindenben változott, nemcsak gazdagabb lett, hanem talán keményebb is és sértettebb is. A beszűkült társasági lehetőségek miatt találkozni kénytelenek egymással és felelevenednek a régi érzések. A kérdés: van -e második esélyük a szerelemre és boldog beteljesülésre?

A filmes adaptáció Tartózkodó érzelem címmel az egyik legjobb (Ang Lee Értelem és érzelemjét nem pipálhatja le), amit eddig láttam. Tudtommal láttam az eddigi összes adaptációt:). A karakterek igazán hitelesek, visszaadják a könyv hangulatát, és ami még jobb, a rendező és a szereplők is, pláne az operatőr azt az érzést tudja kelteni, mintha szorosan Anne mellett állnánk, őt követnénk, a fejébe és szívébe látnánk. Legszívesebben a füléhez hajolnánk és belesúgnánk, hogy ne félj, még mindig szeret, türelem. Vele együtt futunk az utcán lélekszakadva, hogy elérjük a kapitányt a sorsdöntő szerelmes levél elolvasása után. (A levelet egyébként nincs férfi, aki így megírná, sajnos.)
Wentworth kapitány nagyon szerethető Austen-hős, tele nemes erénnyel. (Az adaptációban kék a szeme, és  híven cáfolja a tapasztalati tényt, miszerint a kékszemű férfi alapból megbízhatatlan:).)
Mert végülis milyen erényekre van szüksége egy férfinak Jane Austen szerint a boldogsághoz? (szemszíntől függetlenül)
* A férfi legyen hallgatag, vagy ha mégis beszél, legyen szellemes és intelligens, a szószátyár hízelgőknek nem terem babér. (Wentworth kapitány, Edward Ferrars, Mr. Knightley)
* A férfi legyen kiváló mint testvér/ barát/ katona/ gentleman.
* A férfi szeressen forrón, állhatatosan és szemérmesen. A nő is.
* A férfi tudjon jó leveleket írni. (Wentworth kapitány, Marc Darcy)
* A férfi lehet a nő "tanítója", főleg ha szeretettel teszi. (Mr. Knightley, Edmund Bertram)
* A férfi ismerje be, ha téved, vagy rosszul választott, mert így kaphat második esélyt. (Edmund Bertram, Wentworth kapitány, Marc Darcy)
* A férfi legyen mindig, mindig úriember.
Feltehetően nem lesz férfi, aki ezt a bejegyzést végigolvassa, pláne aki okulna belőle:), miért is kellene okulnia. Ám ha mégis van itt valaki a nemes lelkű urak közül és végigküzdötte ezt az eszmefuttatást, élvezze megbecsülésem és tiszteletem. Mert megérdemli:).

Üveg, üveg, üveg - a Halak kedvence és nem akvárium:)

Olvastam régebben, hogy milyen csillagjegyű emberhez milyen lakberendezési stílus illik. Még szép, hogy olvastam, elvégre a Halak jegyűeket érdekli az ilyesmi:). Szóval megakadt a szemem azon, hogy a Halak szeretik az üvegtárgyakat (esetemben a bohém rendetlenség, a tengermotívum, és a művészetek kedvelése is helytálló lehet). Hogy minden hal szereti-e azt erősen kétlem, de én fennakadtam a rostán, mert bizony szeretem az üvegholmit. A kis fehér porcelánok után íme az ócskapiacon beszerzett üvegtárgyak gyűjteménye.
Bár valószínűleg nehezen mosom le magamról az alkoholkedvelő jelzőt ez után a bejegyzés után, de mégis közlöm. A valóságban a rendkívül mértékletes, különleges alkalmankénti alkoholfogyasztó a megfelelő jelző. Alapesetben semmilyen alkoholt nem iszok. Kivételes esetben háromféle ital jöhet szóba, pl. rosébor (szigorúan egy borospohárnyi, mert a másodiknál elálmosodok, ennél viccesebbnek lennem pedig teljesen felesleges.) Emellett játszik még az ír whiskey krémlikőr és a koktélok közül a Cuba Libre vagy a még jobb Mojito. És ennyi. Persze most úgy tűnik magyarázom a bizonyítványom pohárkészletem. Egyébként már többször láttam az ócskapiacon klassz borospoharakat is, kézzel készítettet és teljesen épen bedobozolt Ikeásat is. Ha valakit ez érdekelne.
Az biztos, hogy elvarázsolnak a zöld színű üvegek. A Bacardis poharakat egy szép vasárnap délelőtt turkáltam néhány nappal a 33. szülinapom előtt. A csodaszép zöld, újrahasznosított! üvegből kézzel készült spanyol mécsestartók jóval korábbi szerzemények. A felakasztható gyertyatartó a nemrég felfedezett szarvasi piacról kísért haza pénteken.
Az ír kávés pohárra pedig nincs mentségem. Sajnos kávéfüggő vagyok, nemcsak pszichésen, hanem a "ha nincs kávé, hát van migrén"  -  elv alapján. Valahol, talán egy hűtőmágnesen olvastam - megbízható bölcsességforrás:) - hogy az ír kávé tartalmaz minden szükséges tápanyagot a túléléshez. Én várhatóan hosszú életű leszek.

Egyébként a posztot indító "logika" és cikk alapján az akváriumot is kellene szeretnem a lakásban, halastul, mindenestül. Hát ilyenem nincs és nem is terveztem, annak ellenére, hogy ha vendégségben vagyok és van akvárium, akkor teljesen hipnotizáltan és hosszan meredek az akváriumban zajló életre, már-már meditatív jelleggel. Úgy rémlik, egyszer el is aludtam a nagy nézésben. (Nem kérem, itt semmilyen alkohol nem játszott közre.) Legalább az kiderült a cikkből, hogy esetemben ez a dolog kvázi normális lehet:).  

Ja és soha, soha, soha nem eszek halat. Soha.

A porcelánok kis fehér ruhája

A kis fehérek

Vannak napok, amikor semmit sem veszek az ócskapiacon. Komolyan.

Turkálok, mérlegelek, morfondírozok, majd a végén semmi. Mondjuk 10-ből 3-szor, 4-szer. Tudom én, nehéz elhinni :), elvégre blogot szenteltem a témának, de ez is része a történetnek. Azután van, hogy találok valamit. 

Az első hónap környékén jutottam el a felismeréshez, hogy a legjobb választás mindig a fehér. Ami az alkalmi női ruhákban a Kis Fekete, az a porcelánban a fehér. Mindenhez megy, mindig elegáns. (Amúgy ruhák tekintetében a fehér nem az én színem. Ez egy szomorú tapasztalat. És nem csak azért, mert egy fehér nadrágban kifeszített, dagadó vitorlavászonnak érzeném a hátsóm:). Vagy ahogy Doni fiam mondta egykor: popszim.)

Visszatérve a szemérmetes témákról, úgy rémlik négy, vastagfalú kapucnis csészével indult a felfedezésem. Olyan van-benne-anyag darabokkal. Majd találtam tejkiöntőt, fodros szélű piteformát, olívabogyó tartót (az olívabogyót nem szeretem, az olívaolajért viszont rajongok, vagyis erre a vásárlásra nincs logikus magyarázat, na nem mintha a többire lenne:)) és egyebeket sorra.

Provence-i aioli tálka az ócskapiacról

Kérdezte egy barátnőm, hogy mi lesz, ha már nem fér el a sok holmi a tálalóban? A kérdésre leginkább ő tudhatja a választ, mert hivatalosan megőrzésre - egyébként örökbe - már nála van az epres pickwickes teáskannám (kannája) egy csészével. Mert nem fért el :). Vagyis a felesleget el fogom ajándékozni, vagy ami még klasszabb: Hivatásos Másoknak Vásárló leszek:).

S bár zengem itt a fehér porcelán ódáját, van, hogy eltévelyedek én is :). Mármint színek szempontjából. Például amikor meglátom a fokhagyma eldörzsölésére és olaj hozzáadására is alkalmas célszerszámot, itt jobbra. A gyengébb idegzetűek a leíráshoz a pirítóst és érett, zamatos paradicsomokból álló salátát már hozzá se képzeljék...

Egy kis vidéki francia életérzés 400 pénzért és egy francia piaci memoir :)

Szeretem hinni, hogy egy korábbi életemben francia voltam. Természetesen sikkes, párizsi nőként tengettem napjaim, vagy ami valószínűbb megtermett, jóravaló provanszál fiatalasszonyként :). (Ha pedig férfi lettem volna, remélem volt akkora csáberőm, mint Jean Marais-nak. Az első francia szerelem, hát igen.)

Ösztönös vonzalom ez kérem a francia dolgok iránt, legyen az étel, zene, könyv, chocolat chaud vagy Montmartre. Ezek a tárgyak, amiket kerek 400 pénzért vesztegettek az arra járó gyanútlan, piacozó orosháziaknak, nekem a vidéki francia életérzést közvetítik. Ezt pedig azért tudom, mert jártam ott. Ebben az életemben is, csak sajnos jóval fiatalabban. Saint-Martin-de-Gursonban par excellence.

A legkedvesebb és furcsább élményem egyébként a helyi piac :)) sajttermelőjéhez fűződik. Mégpedig azért, mert a háziasszonyom dagadó, nemzeti büszkeséggel figyelt fel arra, hogy kedvelem a francia sajtokat. Ott kedveltem meg, náluk, mert tényleg sajttal zárták az étkezést. Szóval mint rendes házigazda, aki élménydús ott-tartózkodást szeretne a vendégének, kivitte a 16 éves önmagam a piacra és megállította a sajttermelő ismerőse standjánál. Miután hosszan részletezte, hogy ollálááá, a petite fille hongroise mennyire odavan a sajtokért, rögvest a kezembe is nyomtak egy kis kóstolót. Mivel engem úgy neveltek, hogy udvariasan elfogadjam a kínálást, pláne idegenben, hát bekaptam a falatkát. 

Kérdem én, kóstolt már valaki penészt élesben??? 

Én életemben nem mosolyogtam olyan kényszeredetten, mint akkor... Főleg, mert annyira erős, csípős, felfoghatatlan íz volt, hogy a könnyem is kicsordult és kisebb szájzárat kaptam a megrázkódtatástól. Futotta még némi szánalmas, de elismerőnek szánt khm, khm -re, enyhe bólogatásra és ennyi.

A sajtokkal azóta lényegesen óvatosabb vagyok, de az ollálááá életérzést és a franciákat még mindig   imádom. A kis kép pedig a "bouquet de tulipes et roses" felirattal és persze magával a "buké"-val remekül illik az íróasztalomhoz:).

Spagettivacsorákról álmodom ...

A Napsütötte Toszkána című filmben a főhősnő egyszer csak felsóhajt és azt mondja: A nem létező életemnek vettem egy házat. 

Valahogy így vagyok én is ezzel a sok konyhai csetresszel, ami a blogon is megjelenik: a nemlétező házam, nemlétező konyhájában, kertjében nemlétező vacsoravendégek részére gyűjtöm őket. 

Optimizmusom töretlen. Kora nyáresti, kerti spagettivacsorákról álmodom. Evőeszközcsörgéssel, hűs pohár oldalán lecsapódó párával, kabócákkal, citrusillatú szúnyogirtós gyertyákkal, paradicsomszószos gyerekpofikkal és enyhén kapatos, elpilledt szüleikkel, barátokkal, szomszédokkal, felharsanó nevetéssel, asztalnál laposakat pislantó totyogókkal.
Receptjeim is vannak hozzá, tengernyi. Türelmem is van, legalább ennyi. Mert tudom, hogy ott fogunk ülni nálam, a levendula és margaréta tövek, elhagyott kerti játékok és kunyeráló macskák között. És eszünk és beszélgetünk. És remélem valaki majd szeret mosogatni is :).

A képen látható készletet majdnem elorozták a kezemből, vagyis inkább a lábamtól. Mert miután sikerült kialkudni az árát (én speciel csak mosolyogtam ellenállhatatlanul és hagytam hatni a személyes varázst, eredmény mínusz 200 forint:)), letettem a lábam mellé, hogy kikotorjam a pénztárcám. Személyes talpalatnyi territóriumomból emelte fel egy arra járó hölgy, hogy lám-lám, ő ezt még megnézi. Mondtam nézni lehet, de már elkelt. (Na jó, kissé megemeltem a hangom, amitől az egyébként is szoprán hangszínem az elviselhetőség határát kezdte súrolni a nagy riadalomban. De célt értem, mert letette:). És alig koccant.:))  Végül a hat tányérból csak négyet hoztam el, mert azok voltak igazán jó állapotban. De mindenkinek jut majd tányér és spagetti is. Gondoskodom róla. Ugye eljöttök a következő nyáron?

Az igazi J. A. hangulat

Nem fűzök a mostani képhez sok kommentárt. Még a végén bűntudatom lesz. Csak néhány újabb csésze. Direkt nekem félretéve a piacon.  Villeroy & Boch Rusticana. A figyelmesség és kiváló üzleti érzék gesztusa kopott nejlonszatyorba csomagolva. Még szép, hogy megvettem :). Passzol hozzá Jane Austen, mint mindig. Itt már kifejtettem a véleményem. 

Mellesleg hát nem gyönyörűek? :) 

A témára érzéketlenek ne is válaszoljanak, mert ma eddig olyan szép napom van, és ilyenkor jobb a boldog tudatlanság :).

Kate Morton: Felszáll a köd - mint egy jól összeollózott szakdolgozat

Szakdolgozat értékelési időszak van. Ez nálam arról is szól, hogy keresem az önálló gondolatokat, észrevételeket, hiszen mindannyian ugyanazokat a szakirodalmakat olvassuk, tehát azt már ismerem, mit írtak mások:). Ebbe a kontextusba kifejezetten passzol a Felszáll a köd című regény, amit megvallom, tisztességből olvastam végig. Mert, hogy végig az volt az érzésem, ezt már olvastam valahol. 

A történet röviden annyi, hogy egy híres költő tragédiájának körülményeiről film készül, amihez segítségül hívják azt az immár igen idős szobalányt, aki talán tud valamit a régi eseményekről. A film készülésével párhuzamosan kerülnek felszínre az egykori szobalány, Grace emlékei a családról, akiknél szolgált, a testvérekről, a többi úrias és kevésbé úrias cselédről. Ezeket a visszaemlékezéseket olvashatjuk, és persze a végén a lepel lehull....

Szóval meg van ez írva rendesen, csak hát ... Úgy érzem, hogy azoknak, akik olvasták az alábbi lista tartalmát, mint jómagam, nem lesz kifejezetten új az élmény. A tartalomhoz illesztettem a hasonló tartalmú regény címét. Nekem ezek jutottak eszembe az olvasás közben.

Fiatal lány szolgálóként, alárendeltként egy idegen házban: Charlotte Bronte: Jane Eyre

Idős ember visszaemlékszik egy fiatalkori tragédia körüli titkokra, pl.: Sara Gruen: Vizet az elefántnak vagy Joanne Harris: Ötnegyed narancs vagy Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Az angol arisztokrácia és a szolgálók viszonya, pl.: Kazuo Ishiguro: Napok romjai

Tragédia és pisztolylövés egy partin, pl.: Anna Rice Mayfair trilógiája

Szoros kapcsolat lánytestvérek között, pl.: Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Élvezhetőbb lett volna a regény, ha nem ismerős valahonnan, vagy a fentieket nem az utóbbi öt évben olvasom és kedvelem meg, vagy nem rongyosra olvasott (Jane Eyre). Sőt, lehet, hogy másnak az is lesz. Ez a leírás semmiképp ne tartsa vissza.

Nekem így, egy tisztes iparosmunka.

Értékelés: közepes/jó (3/4)

Megjelenési adatok: Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2010

Beszerzés: könyvesbolt

Szagos piaci tapasztalat avagy mi bűzlik a kosárban

Megosztom egy elsőre felettébb keserű szagos piaci tapasztalatomat. Hogy senki se hihesse azt, hogy kizárólag remek porcelánokat tudok választani:). S hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a kívánt árút nem elég szemlélni, tapogatni, bizonyos összes esetekben érdemes megszagolni is.

A képen lévő kosarat (erős anyagú, összehajtható, édesanyám ifjúkorát idéző színvilággal) már vagy két hónapja találtam az ócskapiacon. Sokdobozos, külföldről lomtalanítós, szimpatikus fiatalemberek cuccai között. Náluk találtam egyébként a legtöbb piacos holmimat. Teljesen boldoggá tett az ára, a külleme, a praktikussága, így hát hazavittem.  Utólag szégyenszemre vallom be, hogy mivel volt nálam zöldséges és péksütis szatyor is (ja és egy narancssárga Ikeás kisszék - ezt most nem részletezném, hogy miért), rögvest használatba is vettem, beletettem szatyrostól a többi cuccot, mondván, csak két kezem van.

Otthon olybá tűnt a péksüteménnyel befürödtem, mert romlott szaga volt. Néhány közelebbi szippantás után kiderült, hogy a kosárnak belül kifejezett, átható HALSZAGA van. Engem - aki egy haltelepen minden bizonnyal sokkos állapotba kerülne a szagoktól - ez az élmény ki/megrázott. Komolyan, eszméletlen büdös volt. Mint amiben nemcsak szállították szegény halakat, de ott is felejtették a napon egy mizu-a-családdal típusú piaci trécselés közben.

A bűzre való megoldás megkeresésének több fázisban láttam hozzá - aki ismer, tudja, hogy nem sok gyakorlati érzékkel áldott meg az Isten, de ennek ellenére nagyon tudom törni magam, ha elkap a versenyszellem. Lássuk lépésenként:

1. Klasszikus meleg, mosószeres átmosás. A bűz erősödött és enyhe tavaszi hegycsúcs vagy mi illat is párosult hozzá. 

2. Még egy mosás, több hegycsúccsal, de hidegebben. Semmi változás.

3. Be a spájzba ecetér' - nagyi szerint szagtalanít! - vízbe bele egy fél pohárnyit, lötykölés, rázás, áztatás.

4. Még a fél üveg ecetet hozzá. Na mostanra a kezeim olyan szagúak, hogy..... gyakorlati érzék befigyel, miért is nem vettem még az elején gumikesztyűt. 

5. Hosszabb áztatás a szagtalanító trutyiban. Az normális, hogy kissé ereszti a színét????

6. Szárítás meleg, enyhén szellős tavaszi napsütésben.

7. Száradás utáni végsőnek szánt megoldás: karácsonyi wellness kozmetikai csomag mellé csomagolt zacskós potpourri teljes tartalmát bele a kosárba. Fedél lezár és reménykedik.

8. Siker!!!! :)) Folyamat lezár. Többszöri feedback, halszag nuku plusz halvány levendulaillat.

Összességében a tanácsom: SZAGOLNI is, emberek! Mindent és mindenkit, amit és akit haza akarunk vinni. 

(Pszichológiai tény, hogy a szaglás a legősibb érzékletünk és átkapcsolás nélkül zúdul az ingerület az agyba. Éppen én ne tudnám. Vagy hogy is van ez, aki nem tudja tanítja...? Egyébként a kosár legalább szép. Bár volt, aki azt mondta, hogy ilyen mintát csak otthonkákon látott eddig.)

Mit tanít a modern párkapcsolati és családmodellről a Jégkorszak - trilógia?

Ha rendeznének egy versenyt - kizárólag szülőknek persze, a kicsik lealáznának - a Jégkorzsakos dialógusok felidézéséből, azt hiszem, az élmezőnyben végeznék. Mert láttam párszor. Sőt még többször hallottam olvasás, főzés, számítógépezés, vasalás (csak vicceltem, nem vasalok, nincs rá időm:)), valamint vasárnap hajnali kába "csak még egy fél órát adj anyának kisfiam"-típusú szundikálás közben. Mondhatom, hogy otthon vagyok a témában. De tényleg. Sőt, bevallom, kedvelem is (na jó vasárnap reggel 6-kor nem, akkor EGYÁLTALÁN nem kedvelek semmit és senkit).

Ennyi bevezető után érthető lehet, hogy minimum szülőként foglalkoztat az, hogy mit tanít a gyerekeknek a kapcsolatokról, közösségekről, a családról az, ami ennyire része az életünknek? A Jégkorszak csordája leképezi vajon azt, amit ma családnak hívunk? A karakterek képviselnek klasszikus vagy modern nemi szerepeket? Ha egy szakdolgozatot nem is ér meg a téma, de én bizony elgondolkodtam.

A következő "alapigazságokat" szűrtem le a családokról a Jégkorszak alapján:

* A családban/csordában a legfontosabb a tolerancia, a másik elfogadása.

* A családok/csorda tagjai sokfélék, néha úgy tűnik, mintha nem egy alomból származnának, de kiderül, hogy a közös élmények, közös célok összehozzák őket.

* Ha az egyik családtag külön utakon jár, a saját álmát követi, akkor sem engedik el a kezét teljesen.

* Azok a családok is értékesek, ahol csak egy szülő neveli a porontyot. De az igazán szerencsések komplett, felkészült családba csöppennek, mint a mamutkislány.

Ezeket pedig a párkapcsolatokról és a férfi - nő szerepekről:

* Vannak nők, akik csak a makkra hajtanak. (Motkánylány  - és rossz az, aki rosszra gondol ;))

* A párkapcsolatok a következőképpen fejlődnek:

      1. A nők kezdetben nem tudják, hogy kicsodák ők valójában (Ellie), a férfiak bezzeg tudják és fajfenntartani szeretnének elsősorban (Manny), majd a végén mégis szerelmesek lesznek, és boldogan menetelnek a közös poronty vállalása felé.

      2. A kapcsolatok kezdetén nagy a rivalizálás (Motkányék), a lányt meg kell menteni, ahhoz, hogy elcsábuljon, majd nagy a szimbiózis a felek között. Végül a férfi (Motkány) rádöbben, hogy ő itten kérem ki lett használva, és visszatér a hobbijához, vagy nem is oly titkos szenvedélyéhez (makk). Ezt  a neje zokon veszi, és később egy világ választja el őket.

* Szingli férfiak vágyhatnak arra, hogy gyereket neveljenek, akár a másét is (Sid és a kisdínók.)

* Az egyedülálló anyák rosszul kezelik a konfliktusokat (Dínómama), de a férfias egyedül-is-boldogulok attitűd kapcsolatra kész, érző szívet takar. (nem eszi meg Sidet:))

* Néhány szingli férfi megállapodik és jól érzi magát (Manny), mások örök agglegények (Diego), van, aki kissé meghibban az egyedülléttől (Buck), és vannak férfiak, kik sohasem nőnek fel (Ropsz és Edie).

Némiképp tartok tőle, hogy nem ez az utolsó köröm a Jégkorszakkal. De százszor inkább ez, mint mondjuk a Kockásfülű nyúl. Na jó, százszor azért nem ...

(Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy mostanában Prérifarkast és Gyalogkakukkot nézünk....... de ígérem, azt nem írom meg.)

Könyvespolcom

Minden egyes esetben, amikor idegen lakásban járok és lehetőségem van nézelődni, a könyvespolcoknál kötök ki. (A lakberendezési magazinoknál pedig addig forgatom az újságot a kezemben, hogy elolvashassam a polcokon tárolt könyvet gerincét :) .)

Pszichodiagnosztika ide vagy oda, abban, hogy megismerjek valakit sokat segít, hogy látom, miket olvas. Mennyit? Honnan szerzi be? Mit olvasott rongyosra? Van-e olyan, amit örökölt, hosszan kajtatott utána, talált vagy cserélt? Tudom, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy könyvet vegyenek, sokszor én sem tehetném, de nem tudom megállni. 

Mondta valaki egyszer, hogy bölcsészként nagy feketepont lenne, ha nem szeretnék olvasni, de ez több annál. Szenvedély. 

Íme az én könyvespolcom, vagyis inkább polcaim, zugaim, helyeim. Vállalom a ponyvát, a horrort, a krimit és a Harry Pottert is :)! A szakkönyvek kupacait le sem mertem fotózni, mert még kijön a Könyvtárosrendőrség és jól leteremt a helytelen hozzáállásomért. Méltánytalan helyzetben van jó néhány kötet, mondhatni jelenleg nem megoldott a tárolás:). De ha valaki először jár nálam, ezekkel a kötetekkel is találkozhat. És még sokkal többel. (Lehet, hogy a pszichológia szak helyett mégis a könyvtárt kellett volna választanom, amikor felvettek az egyetemre?:).

Nos, üdvözlet nálam, kedves Idegen!

Mi lesz Az Ocsmány Varródobozból?

Alapvetően szeretem a kihívásokat. Ilyen volt életemben először dekopírfűrésszel vágni, megtanulni úszni, beszélni 200 ember előtt egy előadáson, vagy tíz ember előtt a magánéletemről  önismereti csoporton (na itt azért sírtam, fűrészelés közben nem mertem, mert elhomályosítja a látást:)). 

Minden bizonnyal a kihívások jártak a fejemben, meg valami eszement csináld magad műsor, amikor megvettem az Ocsmány Varródobozt az ócskapiacon. Ritkán használom az ocsmány jelzőt, de ez nekem egyszerűen az. Türkiz és rózsaszín. 

Látszik szegényen, hogy előszörre nagyon bohém ötletnek tűnt az alkotónak ez a párosítás. Valahogy úgy, mint amikor gyermekem apjával kifestettük az erkélyünket egy valószínűtlen kék árnyalattal, majd megjegyeztük, hogy EZT kicsit nagyon gyorsan döntöttük el (egyszerűen örültünk, hogy nagy nehezen megegyeztünk egy színben). Mert olyan érzés volt az erkélyen ülni, mintha egy medence alján ücsörögnék. Nagyon-nagyon kék volt. Szóval Az Ocsmány Varródoboz külleme is ezt a kapkodó döntéshozatalt idézi.

Nos, én bezzeg nem kapkodok. Mert még nem tudom, hogy milyen lesz a plasztikázott, újragondolt Varródoboz. Igyekszem majd készíteni pár nem túl megrázó fázisfotót. Mert egy biztos. Rezgőcsiszolót használni fogok. Ha törik, ha szakad.:)

Kávé és művészet, a reggeli gyönyör csészében

Nők tízezrei esküdnének hamisan, ha azt kérnénk, hogy tegyék a kezüket a szívükre és ismételjék: 

Én, ........... esküszöm, hogy minden csészét és bögrét használok a háztartásomban, nem veszek ilyesmit pusztán az otthonosság illúziója miatt, hangulatból, vagy mert olyan cuki, vagy mert be volt csomagolva tea vagy kávé mellé!

De mi a helyzet olyankor, ha a reggeli - részemről laza húsz percig kifejezetten bamba - kávézás művészeti élményhez is hozzásegít? (Lassan ébredek, ez van.) Ha minden egyes haszontalannak tűnő darab, valójában kulturális, iparművészeti, 'neadjisten' szépművészeti értéket képvisel? Kell ennél magasztosabb magyarázat az újabb és újabb csészékre, bögrékre? Nekem nem. És igenis igyekszem mindegyiket használni. Becsszó!

A fotókon lévő darabok szembejöttek velem az ócskapiacon, már ha a hosszas turkálás, szemlélődés szembejövésnek számít. Összértékük piaci áron 300 forint. Esztétikai értékük ezt messze meghaladja. Az egyik egy Van Gogh íriszes ihletettségű kínai porcelán bögre. A másik Villeroy & Boch design 1900. Olyan, mint egy Mucha festmény részlete. Nálam így kapcsolódik a kávé és a művészet, naponta legalább egyszer. 

Kivéve, ha a pöttyösből iszok reggel! Vagy a virágosból. Vagy........

A 109. utas - műsoron kívül avagy az idealista néző hozzászól

Bár nem terveztem filmekről írni, de szeretném a védelmembe venni a Passengers - A 109. utas című filmet. Néhány helyen olvastam csak róla, meglehetősen lesújtó kritikákat, de örülök, hogy nem hallgattam rájuk, és ezek ellenére megnéztem a filmet. 

A tartalma röviden annyi, hogy egy repülőgép-szerencsétlenség után egy fiatal, Claire nevű pszichoterapeutát bíznak meg a túlélők segítésével, akinek néhány furcsaság mellett érdekessé válik az egyik túlélő Eric személye is. A baleset körülményeit rejtély övezi, később furcsa találkozások és eltűnések bonyolítják a története, és persze a két főhős érzelmei is viszik előre a cselekményt. A filmet thriller műfajban ajánlják az érdeklődők számára és itt valóban mellényúltak. A rendező is, a forgatókönyvíró is, és biztosan mások is, mert ez a film romantikus drámaként jobban fogyasztható. Egyszerűen így érdemes nézni. Úgy érzem, valójában ilyennek akarta megírni a forgatókönyvíró, csak hagyta magát eltéríteni, és a végén félmunkát végzett.

Ami igazán megfogott benne - és most minden bizonnyal SPOLER következik - az a két szereplő kapcsolata. Nekem mit üzennek? Azt üzenik, hogy a legnagyobb veszély, káosz közepette szükségünk van a másik ember tekintetére, hogy belekapaszkodhassunk, és ha egy férfi és egy nő találkozása igazi, akkor nem számít a tér, az idő, a mulandóság, nem számítanak szerepek és álarcok, mert akkor igazán EGYÜTT tudnak lenni. Azt üzenik, hogy a lelkünk emlékszik ezekre a fontos találkozásokra, hogy bármikor bármilyen formában megtalálhat minket ennek a hiánya, és akkor keresni kezdjük. (Coelho írja Az alkimistában, hogy abban a pillanatban, amikor elindulsz megkeresni a szerelmet, ő is elindul, hogy Rád találjon. És megvált.)

A kedvenc jeleneteim egyike, amikor Eric újraértelmezve az élete fontossági sorrendjét rájön, hogy festeni szeretett volna, el is kezdi pingálni az egyik falat és megkéri Claire-t, hogy fessen bele ő is. Azt hiszem, hogy ilyen lelki intimitást mostanában nem láttam filmen (persze az Intim vallomásokban igen, de az ugye alapból erről szól), és egyszer remélem én is megtapasztalhatom a közös alkotásnak ezt a formáját.

(A/Egy leendő szobám falára tervezek egy gigantikus mandalát festeni :), ha meglesz, lefotózom ide. Akár lesz kivel festeni, akár nem.)

Ahogy végigolvastam, kissé idealistának és szentimentálisnak érzem a bejegyzést, de tudom, hogy vagyunk néhányan idealisták is és szentimentálisak is. Úgyhogy ez most nekünk íródott.

David Nicholls: Egy nap

Mindig szerettem a filmes adaptációk előtt elolvasni a regényt, hogy lássam az író eredeti szándékát, hangvételét. Romantikus filmek és drámák rajongójaként jött velem szembe a hír, hogy film lesz a sikerkönyvből. Hát lássuk a könyvet. 

A regény két fiatal, Emma és Dexter szövevényes, majd húsz évet átölelő kapcsolatát tárja elénk úgy, hogy évente egy napjukba nyerünk bepillantást. Az előre és visszautalásokkal megismerjük,mi történik velük a köztes időben, sőt nem csak velük, hanem köztük, bennük, mondhatni egymásban. 

Számomra két kérdést feszeget a regény, az általánosabb van-e barátság férfi és nő. A másik az, hogy hogyan értjük félre egymást a kapcsolatainkban, sőt, hogyan értjük félre magunkat, hogyan mutatjuk azt az arcunkat a másiknak, amelyre szerintünk vágyik. A regény népszerűségét ezeknek a kérdéseknek az árnyalt, esendő, érzékletes boncolgatásában látom, de természetesen női mivoltomban érdekelt az is, hogy "összejönnek-e" a szereplők valaha, vállalhatók -e egymással szemben a vonzalom, közös múlt, sorsközösség kötelékei. Mint minden jó regényben, néhány válasz a lapon születik, néhány pedig az olvasó fejében. 

Aki valaha legalább egy percig nem volt biztos abban, hogy mit érez valaki iránt és vajon ő hogyan érez (egyáltalán van olyan aki éppen kivételnek érzi magát??), az kezdjen bele ebbe az okos, szerethető, remek regénybe, és meglátja, agyalhat tovább a kérdésein......

Értékelés: kiváló (5)

(szerettem a borító tapintását is:))

 Megjelenési adatok: Cartha Light-sorozat, Carthaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2010

Beszerzés: vettem a helyi könyvesboltban