Szeretem hinni, hogy egy korábbi életemben francia voltam. Természetesen sikkes, párizsi nőként tengettem napjaim, vagy ami valószínűbb megtermett, jóravaló provanszál fiatalasszonyként :). (Ha pedig férfi lettem volna, remélem volt akkora csáberőm, mint Jean Marais-nak. Az első francia szerelem, hát igen.)
Ösztönös vonzalom ez kérem a francia dolgok iránt, legyen az étel, zene, könyv, chocolat chaud vagy Montmartre. Ezek a tárgyak, amiket kerek 400 pénzért vesztegettek az arra járó gyanútlan, piacozó orosháziaknak, nekem a vidéki francia életérzést közvetítik. Ezt pedig azért tudom, mert jártam ott. Ebben az életemben is, csak sajnos jóval fiatalabban. Saint-Martin-de-Gursonban par excellence.
A legkedvesebb és furcsább élményem egyébként a helyi piac :)) sajttermelőjéhez fűződik. Mégpedig azért, mert a háziasszonyom dagadó, nemzeti büszkeséggel figyelt fel arra, hogy kedvelem a francia sajtokat. Ott kedveltem meg, náluk, mert tényleg sajttal zárták az étkezést. Szóval mint rendes házigazda, aki élménydús ott-tartózkodást szeretne a vendégének, kivitte a 16 éves önmagam a piacra és megállította a sajttermelő ismerőse standjánál. Miután hosszan részletezte, hogy ollálááá, a petite fille hongroise mennyire odavan a sajtokért, rögvest a kezembe is nyomtak egy kis kóstolót. Mivel engem úgy neveltek, hogy udvariasan elfogadjam a kínálást, pláne idegenben, hát bekaptam a falatkát.
Kérdem én, kóstolt már valaki penészt élesben???
Én életemben nem mosolyogtam olyan kényszeredetten, mint akkor... Főleg, mert annyira erős, csípős, felfoghatatlan íz volt, hogy a könnyem is kicsordult és kisebb szájzárat kaptam a megrázkódtatástól. Futotta még némi szánalmas, de elismerőnek szánt khm, khm -re, enyhe bólogatásra és ennyi.
A sajtokkal azóta lényegesen óvatosabb vagyok, de az ollálááá életérzést és a franciákat még mindig imádom. A kis kép pedig a "bouquet de tulipes et roses" felirattal és persze magával a "buké"-val remekül illik az íróasztalomhoz:).
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése