33 mínusz 10 - Karen Marie Moning Tündérkrónikái

Így érzem magam, miközben olvasom. Minimum tíz évvel fiatalabbnak. Furcsa ez, mert a munkám miatt általában 18-24 éves fiatalokkal vagyok körülvéve, és ilyenkor öregnek érzem magam. (Gondolom, most mindenki, aki nálam idősebb jót nevet, vagy bosszankodik, hogy mit kesereg ez itt? Pedig nincs szó kesergésről, csak a közelség felnagyítja a különbségeket.)

Ezektől a könyvektől komolyan mondom, olvasás közben megint a húszas éveim elején éreztem magam.

Egyébként, mintegy védőbeszédként (csak tudnám, miért érzem azt, hogy szükség van rá?) szeretném elmondani a fantasy - ifjúsági - neadjisten vámpíros könyvek olvasása miatti belső magyarázkodó monológomat.

Tehát hivatalosan - magam előtt hivatalosan persze - azért olvasok ilyesmit, mert:

- segíthet közelebb kerülni ahhoz a korosztályhoz, akiket tanítok

- része a mai kultúrának

- fejleszti a "szleng" szókincsemet, pl. megtudtam, mi az a goth, vagy steampunk.

Nem hivatalosan azért olvasom, mert rajongok a mesékért, javíthatatlan álmodozó romantikus vagyok, aki időről-időre visszavonul a fantáziavilágába feltöltődni és  egyszerűen élvezem.

Nem írok tartalmat és egyéb hasznos információt, annyi helyen ott vannak, csak annyit írok, hogy kedveltem ezeket a történeteket és várom a folytatást. 

(Ha már ezt-azt meggyóntam, még elmondhatom, hogy jó 15 éve Anne Rice rajongó vagyok:) és a Mayfair-trilógia Michael Curry-je olyan nekem, mint Nóri barátnőmnek Titus Pullo:). What a man!)