Még nincs itt a nyári szünet, de van valami kellemesen felszabadító érzés kosárral a kézben a piacon sétálni. (Főleg, hogy a kosár már rég nem büdös:).)
Az utóbbi hetekben ezekben a piaci bóklászásokban már benne volt a felhőtlen nyári szabadság ígérete: ráérős nézelődés, aznap frissen vett zöldségekből készült ebéd (szerencse, hogy nyárra lettem vegetáriánus:), remélem kibírom majd a telet is), édes nap-csókolta gyümölcsök és olyan kerti virágcsokrok, melyeknek a szárát a nénik régi újságpapírba tekerik, hogy ne áztassa el a kezed.
Már ahogy csak leírom ezeket a sorokat, érzem amint oldódik az utóbbi napok bizarr bizonytalansága.
Nem tudom más hogy van vele, de ha virággal a kezemben sétálok, én szebbnek érzem magam, mint általában. (Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy virág nélkül csúnya lennék:).) Így leírva furcsán hangzik, de abban, hogy egy nő hazavisz/bevisz a kertből egy csokor virágot, hogy az otthonát díszítse fel vele, van valami emelkedettség, valami Hesztia-istennős házi bölcsesség. Venni egy csokor virágot, mert szép, vagy vinni a párunknak puszta figyelmességből - ez nekem fénylő, nyárias, könnyű boldogságot jelent. Mindenkinek, aki ma nem vett virágot, legyen a képen lévő csokor az én ajándékom.:)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése