Álljon itt először a két abszolút kedvenc. A Csokoládé nálam szabályosan mentálhigiénés film, ha nagyon neki vagyok keseredve, akkor megnézem egy adag búfelejtő bonbonnal szervírozva.
A Bor, mámor, Provence nehezebb eset volt, mert olvastam a regényt, amiből igazából inkább ihletett merített a rendező, mintsem megfilmesítette, és elsőre nem tetszett. Ami a kedvencek közé tette, az Russel Crowe. Márpedig én nem vagyok egy Gladiátor rajongó. Elsőre kifejezetten ellenszenves volt, nem értettem, hogy jön ő Max Skinner figurájához és a film felénél egyszerűen megnyert magának , mi több szerelmes lettem. Hát erre képes ez a fickó!
Szintén nem kedveltem elsőre a Julie és Juliát se, de a francia része és Meryl Streep meggyőzött, és utána már csak Bon appetit! És ha már francia gasztronómia, akkor gyerekek tucatjait leköröző lelkesedéssel viseltetek a L'ecsóért. Ha ezeket láttam, legszívesebben rohanok a konyhába, túrom föl a francia szakácskönyveket és vajról, fokhagymáról, croissantról, cafe au laitről és csokoládékrémről fantáziálok, sőt főzök is.
A végére pedig még két kedvenc. Mint a csokoládé: egy keserű, de mély fekete csoki Paris címmel és egy kissé émelyítő, fehér, habos csoki, a Francia csók. Mindkettő nagyon francia, csak másként, az elsőben Juliette Binoche a tökéletes, a másodikban Kevin Kline. (Meg Ryant nem tudom kedvelni csak akkor, ha Tom Hanks-szel játszik egy filmben :). Akkor is csak módjával.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése