A tál, amire vágytál ...

A legutóbbi piacos szerzeményem végül nem szuflés tálka lett az első megbízatásból, hanem rögvest a második megbízatást sikerült teljesítenem. (Miután hónapokig nem vettem meg a piacon az éppen aktuális tálkákat, most bezzeg egy darab sincs :(.)

A szomszédban lakó barátnőm - miután meglátta a korábbi spagettis posztban fotózott tálat - mondta, hogy ilyet neki is találhatnék, szeretne nagyméretű kerámiatálat ő is. 

Nosza nekem több sem kellett, mindkettőnk meglepődésére találtam is, meg is vettem, és nem kevés lelkierő bedobásával oda is adtam neki. Szép is, nagy is (jó 30 cm átmérőjű), nehéz is, olcsó is, használt is, és főleg még sokáig használható. 

Nagy nehezen visszaadta egy fotó erejéig, amit ezúton is köszönök :).

Mi a közös bennük? - az ötvenes évek amerikai fiataljai és a XIV. századi szerzetesek

Hát a közös vonás csak az, hogy mint regények szereplői az utóbbi héten futottak össze nálam, és hát igen ... a történetek hossza is. Vagy "rövide" inkább.
Egyszerűen annyira kimerültem idén az utolsó hajtásban, hogy az utóbbi két olvasnivaló választásánál a hossza is szemponttá vált. És az emészthetősége. Nem szoktam megrettenni a könyves kihívásoktól (talán csak a Háború és béke vert vissza eddig, és az Anna Karenina, ha már itt tartunk - valahogy nem vesznek be az oroszok), de most olyanra vágytam, aminek munkába menet a buszon oda-vissza a végére járhatok.
Talán még annyi lehet közös, hogy elolvashatók 12-13 éves kortól is.

Amúgy az egyik nőként gondolkodó férfiszerző tollából van (Nicholas Sparks), a másik kamaszfiúként gondolkodó női szerzőtől (Pat Walsh). Az egyik nagyon szerelmetes, és mély-érzésű, a másik nagyon nem szerelmetes, inkább misztikus fantasy és azért mély-érzésű :). Mindkettőt nagyon élveztem. 

Pat Walsh Crowfield átka című regényében az író egy kolostorban elő árva fiú (már bocsánat, hogy megjegyzem, de a felnőtté váláshoz mindenképpen ki kell iktatni a szülőket a kamaszfiúk életéből? Lásd még HP!) körül bonyolódó misztikus, mesés történetet mond el nekünk, megfelelően adagolt borzongással, különleges lényekkel, barátsággal, hősiességgel.

Nicholas Sparks A leghosszabb útban egy ártatlan kamasz-szerelem történetét meséli el az ötvenes évek Amerikájából. Az előző regényeit is mérlegre téve azt kell mondjam a szerzőt kifejezetten érdekli, hogyan lesz a fiúból férfi, mi tesz éretté egy fiatalembert, milyenek azok a kapcsolatok, amelyek mentén jó vagy akár igaz irányba változunk. A teszi mindezt úgy, hogy szem nem marad szárazon. Azt hiszem, a regény benne lehetne -  mégpedig előkelő helyen - egy regényválogatásban pl. Sminkgyilkos Ötös vagy A Tíz Leginkább Zsepifaktoros Regény címmel.

Hortenziás semmiségek - "csészológia" kezdőknek

Miből lesz a konkurenciaharc a csészevilágban? 

Az újabbnál újabb (csak nekem új, meg a tálalónak, egyébként persze használt) darabok felleléséből, hazacipeléséből, használatba vételétől. 

Egyébként azért jobb többféle méretű csészét tartani otthon, mert a különféle kávéfajtáknak (hosszú, presszó stb.) így könnyen megtalálhatjuk a megfelelőt:). Például, ha délelőtt otthon dolgozok, akkor 2-3 kisebb csészényi erősebb kávét osztok el a délelőttömön, tehát jöhetnek a kisméretű csészék. Ha korán reggel indulok és a "dolgozós"-ban töltöm a napot, akkor minimum elefántitató méretű bögre kell a hajnali kávénak. Délutáni - csak-hogy-kibírjam-estig típusú - kávézáshoz pedig éppen ideálisak ezek a hortenziások.

Na ugye, hát nem kell ezt agyonmagyarázni :))!

(A csészék természetesen ismét az ócskapiacról jöttek velem haza.)

Jodi Picoult: Házirend - mire valók a szabályok?

Ez az első Picoult regényem. Ez nem mentegetőzés, csak szimpla tény.

Engem sokféle dologgal rá tud venni egy író, hogy olvassak tőle - világítótorony (minden mennyiségben, tudom nagyon fallikus:)) sötét titkok a múltból, történelmi háttér, csavaros cselekményvezetés, tisztázatlan, szenvedélyes, elfojtott emberi kapcsolatok, kíméletlen irónia, ki nem mondott szavak, meg nem élt életek - de az abszolút favoritom az egyes szám első személyű történetmesélés. Az első igazi könyves élményeim Gárdonyi Láthatatlan embere és Charlotte Bronte Jane Eyreje, rongyosra olvasva. Itt lettem híve az E/1-nek. Mert végtelenül személyes, őszinte, mert örvény módjára beszippant, mert olyan mint egy gyónás, mély és magasztos egyszerre.
A regény egy Asperger-szindrómás fiúnak és családjának történetét meséli el. A fiú, Jacob sokféle különleges "tünettel", viselkedési nehézséggel küzd és extrém érdeklődést mutat a gyilkosságok és helyszínelés iránt. Amikor pedig a viselkedésterapeutája, egy fiatal egyetemista lány meghal, az érzelmeket egyáltalán nem mutató Jacob gyanússá válik a rendőrség számára. Vajon túllépett volna a gyilkossági helyszínek otthoni, házi eszközökkel (ketchup, mint művér) történő rekonstruálásán és élesben is kipróbálta volna, milyen egy gyilkosság? Az írónő nem hagy minket válasz nélkül, még ha a válasz szánandó is, vagy akár meglepő.  

Fontos szempont minden regénynél, hogy mennyire lehet azonosulni a szereplőkkel. Én, ebben a regényben mindenkit kedveltem. Ez nem valami alapvetően szeretem az embereket, sőt még ultrakedves is vagyok hozzájuk dolog (mert vannak, akiket utálok kb. hárman-négyen, szívből), hanem annak a felismerése, hogy a tökéletlen emberek igazán szerethetők. Kedveltem Jacobot, Theot, Emmát és Olivert (sőt, őt nagyon:)) is. Jesst  is, mert emlékeztetett rá, hogy a húszas éveiben nem igazán tudja, kibe is szeressen bele az ember. (Később meg persze hiába tudja, a másik fél nem áll kötélnek:).)
Amiről pedig igazán elgondolkodtam, az igazság és a szabályok. Ki kíváncsi a színtiszta igazságra? Kinek jó, ha napvilágra kerül az igazság? Kinek-kinek a saját igazsága kapcsolatba kerülhet - e egymással?
És persze a szabályok. Miért is hozzuk őket? Hogy mindenki betartsa, magáért és egymásért. De míg hétévesen a szabály sérthetetlen, ahogy növekszünk egyre-másra keressük a kiskapukat. Amikor nem érvényesek a szabályok. És a végén lehet, hogy az életünk kivételek sorozata lesz.

Néha elképzelek egy olyan életet, mint Jacobé, ahol a környezetem tudná, hogy melyik napokon vagyok a piacon (általában kedd és péntek 8-8.45, kivéve ha... na erről van szó), melyik nap megyek könyvtárba, mikor mosok kocsit, mikor trécselek az unokanővéremmel (vasárnap Doni-alvásidőben:)), stb. Egymás határait csak úgy tudjuk tisztelni, ha láthatók a határok és tartjuk a kimondott és ki nem mondott szabályokat. Akár annak a szabályait is, hogyan szeressük egymást jól.

Értékelés: jeles (5) jöhet a következő Picoult regény

 
Megjelenési adatok: Athenaeum kiadó, 2011

Beszerzés: Bookline (line 2-es vagyok, és közel a line 3:), ami azt jelenti, hogy éves szinten egyéb könyvvásárlásokkal együtt kb. egy havi fizetésem költöm könyvre, oh, Jesus)

Helyek és generációk - Hová menjünk piacolni?

Mivel volt valaki, aki a gugliba beírta, hogy "ócska piac orosháza" és ezt a blogot találta meg, gondoltam leszek oly bátor, hogy némi konkrétummal is szolgáljak azoknak, akik akár az én példámon felbuzdulva szeretnének mások megunt cuccai között turkálni és hasznos/szépséges holmikat hazavinni potom pénzért. 

Bár az igen nagyra becsült fővárosiak (ha személyes kedvenceim a szépművészeti múzeum és  a városliget máshol lennének, a mondat másként hangozna:)) az Ecserit emlegetik, látogatják, a mi vidékünkön is nagy hagyománya van a piacolásnak, hát még a hetipiacnak (krumpli, borsó, házikolbász, tojás, lángos...:)).

Az általam eddig látogatott piacokon (Orosháza és Szarvas) a következő a felhozatal. 

Orosházán általában kedden, pénteken és vasárnap délelőtt érdemes használt holmi után kutatni. Tapasztalataim szerint a kedd is erős nap lehet, nagy ócskapiaccal és a péntek is. Most, hogy jó az idő, sok a helybéli, de vannak a külföldi turkálnivalót behozó fiatalemberek is. A vasárnap változó, volt már, hogy szerencsével jártam, de gyakrabban nem.

Maga a hetipiac leginkább hétfő, csütörtök és szombat délelőtt, de van szép vásárcsarnokunk, úgyhogy az almára és káposztára éhesek bátran mehetnek a hét minden napján, általában este hatig, vagy hétvégén kb. délig.

Szarvason még kevés a tapasztalatom, de a jól értesült és barátságos atyafiak a péntek délelőttöt ajánlották. Két stabilnak tűnő, külföldről behozó ócskás van, a piac két távolabbi pontján. Az egyikhez szinte ki is kell menni a piacról, annyira a szélén van, a másikhoz át kell menni az impozáns fedett részen, ahol egyébként az igazi piaci nyüzsi zajlik. Ők (a másodikak:)) elég válogatott holmival jönnek hétről-hétre, ami pedig igazán muris, hogy a 2 euróra beárazott meseszép mécsestartót odaadják ám 300 forintért. Na ezért szeretek piacolni!

Egyébként a piac, a kofák, az alkudozás nálunk a családban genetikai dolog lehet. Édesanyám a testvérével a mai napig a piacra beszéli meg a randit, aztán kergetik egymást ezerrel, hogy nem láttad anyát, keresztanyát, vagy hogy Éva nem volt még, pedig az volt, hogy virágot veszünk?

A következő generációból egyelőre én viszem a piacos vonalat (néha úgy érzem egész gyerekkoromban  csöves kukoricát és szépen mosott krumplit és leveszöldségeket árultam piszkosul szégyenlősen :)), s bár az unokanővéremben is nagy a hajlam, most éppen nem ezt a korszakát éli. Ezt onnan gondolom, hogy a múlt vasárnap, amikorra beoltottam, hogy menjünk ócskapiacra és ott mosolyogva közöltem, hogy olyanok leszünk, mint anyáék, hát az ő mosolya felhős volt kissé. Úgy tűnik, hogy az egyik unokaöcsémbe is szorult a nagyiék "parasztszelleméből", már bocsánat a kifejezésért.

Teljesen nekibuzdulva minden bizonnyal bepróbálkozom még a környéken, Hódmezővásárhely, Szeged esetleg Makó vonalon, hogy milyen az ócskapiac, mikor van, stb.? Bátran veszek bármilyen profilba vágó javaslatot, ajánlatot, ha valaki megszólítva érzi magát!

Guglitérképet nem mellékelek, de a piaci címek a következők:

Orosháza, Piactér Könd u.,  bejárat a Könd utca és az Előd utca felől is, a Vásárcsarnok mellett.

Szarvas, Kossuth u. felőli kapubejárat, a Katolikus templom mögött (a Szabadság úton van a templom, ami átszeli Szarvast, a Kossuth a templom mögötti párhuzamos utca:), egyébként bármely helybéli megmondja mindkét helyen, hogy merre kell menni:))

Francia affér 2. rész: iratpapucs saját kezűleg

Nem hiszem, hogy a mellékelt ötlettel feltaláltam volna a spanyol (provanszál) viaszt. 

Nálunk hegyekben állnak a papírok és mappák (lassan nem is olyan titkos álmaimban csinos máglyát rakok belőlük, egy kis katalizátor - CSI-éknál legalábbis így szokták mondani - gyufa, aztán hadd lobogjon...:)).

Nos, addig is, a sok papírt tárolni kell, a sima fehér irattartó pedig maximum az Ikeában mutatós a tüchtig is polcokon, így hát dekorálok ezerrel. Az egész-képes szalvétát megfelelő méretű csíkokra kell vágni, majd dekupázstechnikával az iratpapucs elejére applikálni. A sorrend kevergetésével később összezavarhatjuk azokat, akik valami összefüggő képet vélnének felfedezni:). Maga a kép kiválóan alkalmas arra, hogy meditatív elmélyülést (bambulást) eredményezzen olyankor, amikor egyébként dolgozni kellene az íróasztalnál.

Francia affér 1. rész: kedvenc filmek

Álljon itt először a két abszolút kedvenc. A Csokoládé nálam szabályosan mentálhigiénés film, ha nagyon neki vagyok keseredve, akkor megnézem egy adag búfelejtő bonbonnal szervírozva. 

A Bor, mámor, Provence nehezebb eset volt, mert olvastam a regényt, amiből igazából inkább ihletett merített a rendező, mintsem megfilmesítette, és elsőre nem tetszett. Ami a kedvencek közé tette, az Russel Crowe. Márpedig én nem vagyok egy Gladiátor rajongó. Elsőre kifejezetten ellenszenves volt, nem értettem, hogy jön ő Max Skinner figurájához és a film felénél egyszerűen megnyert magának , mi több szerelmes lettem. Hát erre képes ez a fickó! 

Szintén nem kedveltem elsőre a Julie és Juliát se, de a francia része és Meryl Streep meggyőzött, és utána már csak Bon appetit! És ha már francia gasztronómia, akkor gyerekek tucatjait leköröző lelkesedéssel viseltetek a L'ecsóért. Ha ezeket láttam, legszívesebben rohanok a konyhába, túrom föl a francia szakácskönyveket és vajról, fokhagymáról, croissantról, cafe au laitről és csokoládékrémről fantáziálok, sőt főzök is.  

A végére pedig még két kedvenc. Mint a csokoládé: egy keserű, de mély fekete csoki Paris címmel és egy kissé émelyítő, fehér, habos csoki,  a Francia csók. Mindkettő nagyon francia, csak másként, az elsőben Juliette Binoche a tökéletes, a másodikban Kevin Kline. (Meg Ryant nem tudom kedvelni csak akkor, ha Tom Hanks-szel játszik egy filmben :). Akkor is csak módjával.)

Lakástextilt turkálóból - támadnak a vásznak!

Az enyhe depresszióban korábban megfogalmazott "hazudozás" mellett a hűséget tartom még fontos jellemvonásomnak. Vannak barátságaim 15-20 éves múlttal (nem sok), párkapcsolataimban mindig hűséges voltam, vagyok és helyekhez is tudok hű lenni. Például, ha nyílik egy új turkáló, kávézó, bolt, amit talán érdemes lenne kipróbálni, nem feltétlenül teszem meg. Megyek oda, ahová szoktam, ahol ismernek, ahol jót beszélgethetek az eladókkal, mert van közös "múltunk".

A képen látható "rongyokat" a kedvenc turkálómban szereztem be. 

Az orosházi piac területén álló egyébként számomra nagyon vonzó emeletes házikóban található a bolt. Az eladó hölgyek kedvesek, az árukészlet pedig gyakran igen válogatott. (Nem kértek fel reklámozásra, de az tény, hogy van némi törzsvásárlói kedvezményem:)). 

Bár a lakástextil témában még csak tapogatózom a vásznak után, vagyis nem vettem még függönyt, ágytakarót, szóval nagyobb dolgot, de a kisebb, főként konyhai textilekre szorítkozó "kincseimmel" elégedett vagyok. Egy részét lefotóztam ide a blogba. A kiemelt kedvenc a kép bal felső részén található négyzet alakú azsúrozott kispárnahuzat.

Persze tudom én, hogy minden régi kedvenc helyem új volt egyszer, és minden régi baráttal volt egy első találkozás, tehát nem zárkózom el az új dolgok, ismeretségek elől. De őrzöm a régi  fontosakat, személyeseket és igaziakat.

Nyár van, nyár...

Még nincs itt a nyári szünet, de van valami kellemesen felszabadító érzés kosárral a kézben a piacon sétálni. (Főleg, hogy a kosár már rég nem büdös:).)

Az utóbbi hetekben ezekben a piaci bóklászásokban már benne volt a felhőtlen nyári szabadság ígérete: ráérős nézelődés, aznap frissen vett zöldségekből készült ebéd (szerencse, hogy nyárra lettem vegetáriánus:), remélem kibírom majd a telet is), édes nap-csókolta gyümölcsök és olyan kerti virágcsokrok, melyeknek a szárát a nénik régi újságpapírba tekerik, hogy ne áztassa el a kezed.

Már ahogy csak leírom ezeket a sorokat, érzem amint oldódik az utóbbi napok bizarr bizonytalansága. 

Nem tudom más hogy van vele, de ha virággal a kezemben sétálok, én szebbnek érzem magam, mint általában. (Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy virág nélkül csúnya lennék:).) Így leírva furcsán hangzik, de abban, hogy egy nő hazavisz/bevisz a kertből egy csokor virágot, hogy az otthonát díszítse fel vele,  van valami emelkedettség, valami Hesztia-istennős házi bölcsesség. Venni egy csokor virágot, mert szép, vagy vinni a párunknak puszta figyelmességből - ez nekem fénylő, nyárias, könnyű boldogságot jelent. Mindenkinek, aki ma nem vett virágot, legyen a képen lévő csokor az  én ajándékom.:)

Hogyan ne legyünk őszinték? - jegyzet a napi hazugságok szakértőjétől

Minden szakmai és magánéleti tapasztalatomat számba véve megtaláltam miben vagyok kimagasló: hazudozásban. Ó, nem, nem kérem, nem a klasszikus pszichopata típusúban, amit önös érdekből követ el az ember - bár ezeknél az alakoknál a humanoid kifejezés helytállóbb. Nekem a kegyes hazugság és az önmagunknak való hazugság a specialitásom. 

Példák az utóbbi hetekből:

1. Próbafülkéből kijön egy hölgy és rámnéz mint gyanútlan azonos nemű vásárlóra, majd megkérdi: Ugye, szerintem sem rossz ez a felső? Válasz: Nem, nem rossz. (Belső monológ: Drágám, úgy néz ki, mintha egy polipot gyömöszöltek volna hálós szatyorba.)

2. "Kolléga" egy konferenciarészvétellel kapcsolatban: Sajnos nem tudok veled menni külföldre. Válasz: Semmi baj. (Belül: Minden kékszemű férfi megbízhatatlan, tudhatnád. Még jó, hogy a vonzalom idővel elmúlik.)

3. Ismerős a blogolvasásról: Még nem olvastam a blogod. Válasz: Nem, nem erőltetem. (Belül: Ha Te küldted volna, hogy felhívd rá a figyelmem, én megnéztem volna.) Ezt csak azért írtam le, mert minden bizonnyal azóta sem olvasta:).

4. Barát rákérdez siralmasnak titulálható intim magánéletemre (csak azóta nem merem leírni, hogy szex, mióta tudom, hogy hallgatók is olvassák a blogot - üdv, hölgyeim:)). Válasz: Semmi különös, nem foglalkoztat. (Belső monológ: Alapból tényleg nem foglalkoztat, de azt tudom, hogy téged azért foglalkoztat, mert nem veled élem ezt a magánt. És meg ne próbáld még egyszer firtani a témát.:))

5. Fiam arról, hogy miért nem vittem neki Jégkorszakos magazint? Válasz: Anyának nem volt ideje. (Belül: Anya esze totál máshol jár kicsim, nem a Te gondjaidon.) Itt később bevallottam, hogy nem figyeltem eléggé és elfelejtettem. Még szerencse, hogy a gyerekek bírják az őszinteséget és hamar megbocsájtanak. Főleg, ha viszem az újságot.

De vajon a felnőttek bírják? Vagy ha nem bírják, akkor szólnának? Vagy hazudnának, mint én teszem?

Szóval úgy tervezem, ha elég saját adat összegyűlik, akkor könyvet írok a mindennapi hazugságok témájában. Itt jegyzem meg Lajos barátomnak (aki olvassa a blogot:)), hogy ez a könyvötlet egyelőre beelőzi a pszicho-szakácskönyvet, amiről beszéltünk, hogy meg kellene írnom. Már csak az őszinteség jegyében is szólok....

Undok, rossz napok ezek a mostaniak. A jóhírek, névnapi virágcsokrok, kedves szomszédok, megbízható barátok és az éjszakai ölelésért érkező 5 év alatti hálóvendégek tartják az egyensúlyt, sőt, vissza is billentik a jóba, hála Istennek! Vagy az az ecet és olajtartó amit ma reggel találtam a szarvasi piacon. Még mellékelek egy fotót később (fotó kipipálva!) ha hazaértem és elmostam. De csak akkor fotózok, ha már megvettem a Jégkorszakos magazint...(magazin is kipipálva!)

(P.S: Igen, tudom, mit csináltam. Látatlanba beolvastam mindenkinek, magamnak is. Mert csak ennyire vagyok bátor. - Mióta megírtam, ma többször teszteltem az elméletet gyakorlatban. Az őszinteség katasztrofális következményekkel és sok sírással jár. )

A Hivatásos Másoknak Vásárló színrelép :)

Akár hiszi valaki, akár nem, máris teljesült a kívánságom. Megvan az első hivatalos vásárlási projektem. 

Egy kolléganőm (nem blogolvasó:)) miután végighallgatta lelkendezéseim az ócskapiacokról megbízott, hogy szerezzek neki szuflés tálkákat, mivel creme brulee-t akar készíteni. Semmi rábeszélés, magától kérte:). Elhangzott az a varázslatos kifejezés is, hogy "nem baj, ha nem egyformák". Eddig is kedveltem, de ezzel a megbízással tovább nőtt a szememben. 

Mára csak ennyi. Péntek reggel ne keressen senki, mert a piacon leszek. (Na jó, szigorlatoztatni azért bemegyek!:))